Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Tisza völgye
beszédes em fékei ezek annak a heroikus küzdelemnek, melyben a magyar honvédek megtörték a Kárpátok határláncán áttörni akaró, orosz katonatömegek minden erőfeszítéséi:. Ha a későbbi idők hisztorikusa megírja egyszer a magyar kárpáti harcok történetét, Dukla, Uzsok, Verecke, Volóc mellett bizonyára érdeme szerint fogja méltatni a Tatár-hágó körül egykor dúlt harcokat tis és glóriába won j a a magyar honvéd csodáteljesítményét, mellyel a százszoros erővel szemben megvédte a Kárpátok e nehéz terepű, sok véráldozatot követelő szakaszát. . » Körösmező északi házlánca hosszan nyúlik el a Fekete-Tisza völgyében s az azt közrefogó Barkán és Stebna oldalán. A felületes szemlélő előtt úgy tűnik föl, mintha a harmadik, negyedik' falu határát róná, pedig a faviskók még mindig Körösmezőhöz tarnak. A Tisza nagy ívelésben kanyarod'ik északnyugatnak, a Barkán, Bubna, Bialy-Chrest és Capek ága : közé szorított mintegy 6—7 száz méter széfes völgyben. Hogy kíméljük később igénybeveendő erőnket, döcögő szekéren vitetjük magunkat a sok helyt erős javításra szoruló úton. Az ékvölgyek jobbról is, balról is, mély betekintést engednek a hegység belsejébe, melynek fenyőrengetege között égymást érik a vízduzzasztó-gátak. Igy a Dosina-völgy végében ott találjuk a CsornaKleva-, Krywy-gron-, Csarny-gron rengetegeinek vizét összegyűjtő Dosina-klauzurát; balkéz felől pedig aStanisíawa-patak vízfogó-gátját, amelyen túl kígyózó ösvény elvezet az erdőhatár fölé emielkedő Stik (1707 m.) és Ta tul ska (1774 m.) ormára. Ezek és a további vízfogók teszik lehetővé, hogy a már igen elkeskenyült és sekéllyé válott patakon leszállíthassák a rengeteaből kitermelt fenyőt. Mint az előzőkből tudjuk, mindén működésb(en Tevő vízzáró gát mögött, tavakká gyűl össze a hegységrész vize s mikor ezt bizonyos időben a vö Igy zánókzs i li p jei n leengedik, az óriási men nyiségű víztömeg, lezúdúlásában mindént efsöprő erővel ragadja magával a csúsztató vályúkba lökött szálfákat és lesodorja a völgybe. Mikor így két-három duzzasztó vize egy időben zúdüf alá, a patakocska folyóvá növekszik, erőre kap, fölveszi hátára az előne elkészített tutajokat és olyan szilajon ragadja magávaf, hogy àz evezőkkef, rúdakkal fölszerelt embereknek gondot ad, míg a szirtek között fe tudják vezetni az afsóbb részékbe. Valami érdekes, dé egyben megható is az ilyen tutajindítás. A fehántolt szálfákból összeácsolt tutajok egymástól' bizonyos távolságban feküsznek a parton. Mellettük készenlétben a dorongokkal fölszerelt emberek. Várják a pillanatot, mikor leérkezik az ár. És ez nem sokáig' késik. Jön zúgva, csattogva, bömbölve. Azaz nem jön, hanem száguld, mint a mindent magával ragadó förgeteg. A kilométerekre elhalló zúgó zajra a part megélénkül. Az ár [egyre nő. Már kilépett a mederből. Már elérte a tutajokat. Az emberek kiabálnak. Dorongjaikkal nekiesnek a tutajnak és ügyes lökésekkel beletaszítják az árba. És ennéí a jeíenetnéí váftozik át az érdekesség megható je— 620 — 35
