Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Tisza völgye
juk, illetve leírjuk az említett tájak szépségeit. De míeg úgyis csak .ismétlésekbe esnénk. Leírásunkhoz kénesnünk kellene a kifejezések variációját, mert a kéret, a rajz, a kolorit, csaknem mindegyiknél ugyanaz. Igy csak két útját járjuk' még 1 be a Keleti-Kárpátok e csodávidékének: a negyed század előtti világháború egyik magyar szempontból nevezetes színhelyét, a Tatár-, másként Jablonici-hágót és a Svidbvec-csoport ama részét, hol a Fekete-Tisza kibuggyantja kristáSycseppjeit az Okola-havas oldalából. * A körösmezői főállomástól mintegy kilométernyire, a Pietrosz északi lejtőin eredő Lazescina-patak ömleszti vizét a Tiszába. Az országút itt kétféle ágazik? Az egyik a Fekete-Tisza völgyében észak' felé halad 1, a másik 'keletnek fordul és a Lazescina-pata'k völgyét követve, a határ felé igyekvő sínpárral egy irányban futtatja széles, hófehér szalagját. Körülbelül négy kilométeres gyenge emelkédiés után az ország- és vasút elválik egymástóf. A patak is h i rte Te n déínekí fordul s így a magára hagyott országút egy erős könyöiktörés után,fúrja imagát a Határkárpátok rengetegeibe. A Repegiu-patak mellett mellett ez az út vezet föl a Tatár-hágóra. • Toronymagasra növekedett lucok árnyékában megyünk. A leviegő szinte telített a tűíevefekbőí kiáradó ozóntóí. Lassú, egyenletes emeíkedésseí. kilométer után kilométer marad' mögöttünk. Majd odaérünk, ahof az út hirtelen emelkedni kezd. Eros kanyarú szerpentinek kacskaringóznak föl a határlánc oldalán és az az érzésünk, hogy ez az út még meredekebben kúszik a magasba, mint az uzsoki vagy vereckei. De talán nagyszerűbb is? Az utolsó kanyarok már nem is ívek, hanem hurkok'. A közvetlen mellettünk húzódó keskeny gyepszegéíy millió virágtól tarká. A hegyek oídalát ősfenyves üti. Olyan, mint, ia smaragdosan zöldelő-kékelő hamvas palást. A hágó tetejező( pontjáról lenyűgözően nagyszerű kilátás nyífik. Magyarország felé) meredeken bukó völgyelésék. Oroszország felé menedékesen ereszkedő, gömbölyűre kopott hegyhátak tömege. A hágó két oldalán, mintha őrségre vofnának kirendelve, két hegykúp erdős háta emelkedik' ki az ittfesűíyedt határláincbóí: jobbról a Jablonica (1008 m.), balról a Sumářem (1045 m.). Ezek egyszersmind a táj legmagasabb emelkedései. A gerincen jobbra is, balra is ösvény vezet. A hágó festői pontján álló emeletes épülettől mérhetetlen távlatokban látunk az orosz hegyvidék beísejéb[e. Az épülettől eltávolodva, bozótos tisztások, kisebb erdőcsoportok; erdőroncsók, mélyen kivágott kődöbörök között járjuk a terepet: egykori véipatakos színterét az 1914—1915-ben itt dúló kárpáti küzdelmeknek. Az avarbóT, meííig érő gazbóf, revás ágtörmefékbőí, csonkán, kuszán, töredezetten, a negyed század eíőtt szétfőtt e rdŐk maradványai meredeznek. Tovább gyökerestől kitépett korhadt fenyőtörzsek zsungeíé. Aztán hosszan nyúló, szétdüfedezett karófáncok, meíyek között még ma is ott kígyóznak, tekerődznek v az egykori drótakadályok veszedelmes szövevényei. Mögöttük a berogyott lövészárkok. Szétdúlt fedezékek, Fejjfa darabok. Szanaszét kúposodé dombsorok, melyek alatt az egykor itt izzó közelharcok elesettjei porladoznak. Némaságukbán is — 619 — 35
