Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Tisza völgye
\ réiig lehúzódó fenyvesei, zúgva-zajongva rohanó habjai, a partok «lámo sását akadályozó érdékes sziklafalai, terméskő töltései, léptennyomon megállítják a vándort. Ennek a szurdokrésznek a nagyszerűségét, vadságát leírni hiábavaló igyekezet volna. Még a legkitűnőbb festmény vagy fénykép sem tudja a részletek szépségét hűen visszaadni és érzékeltetni azt a hatást amit látása kivált az emberi lélekből. Igen, ezt a szorost természetben kiell látni, hogy kellőkép értékelhessük 1. Hogy gyönyörködhessünk a fenyvesek hamvas, idegfrissítő, ozontárasztó bársonyában, zománcosan tükröző hábtajtékos, fehér uszályt eregető vizében, hogy érezzük a csípős levegőt, hogy lássuk a szurdokba tévedő napsugarak csodás tükrözését, amint végig-végigsiklanák a hegyoldálakon és aranyfoltokkal tarkázzák' a mélyzöld fenyőszőnyeget. És meg kell állani a folyó partján, hol a homökkőszirtek falmere-> deken buknak a völgybe. Látni kell a színpompás tájkeretet, melynek előterében gömbölyűre koptatott sziklákon át bukdácsoiva rohan a víz, hátterében pedig mintha kőfalba voína vájva, toronymagas pillérekre szerkesztett vashíd karolja át a mélységet. Hallani kell a rohanó víz zubogását, melyet a visszhangtól fokozott erővel nyom el a hidon keresztül robogó vonat dübörgése. És érzékelni kell a természet sok-sok fenséges megnyilatkozását, hogy az embér kellőkép értékelni tudja azt a kincset, Mely a Tisza völgyéver újra tulajdonunkká: lett. A zakatoló, fáradtan pihegő vonat alig dübörög át az egyik hidbn, mikor már is feltűnik' a másik, hogy környéke új szépségeket yigyen a tájba. Mintha a motívumokat tüneményesen váftó kaleidoszkópba néznénk, vagy a fejlett színpadi technika forgó szinpadának' díszleteit c-sodáinók, egyik' pillanattól a másikra egészen más természetű képek bomlanak az ember előtt. A sziemfárasztó magasságba kapaszkodó sziklafalak eltűntek. Helyüket gömbölydedre koptatott, erdővel megült kúpok váltjják. A színek, formák s velük az érzések, hangulatok egymásra halmozódnak 1 úgy, hogy a szemlélőnek alig van ideje lelkében megrögzíteni, emlékébe elraktározni a gyorsan elsuhanó részleteket. A pár házfeóí álló Szurdok fafunáf meg kell ájlanunk. A Tisza ecjyik legnagyobb kengyelét találjuk itt. Egyfelőf az 1883 méter magas Bľiznica roppant tömege, másfelől a Kicera hirtelen leszakadása formálják ki itt azt az ékvölgyet, melyet évmilliók 1 maró, koptató munkája sem tudott kiszélesíteni. A csehektől letarolt hegyoldal alatt, közvetlenül a víz partján kígyózik az országút, mígl a vasút kénytelen átkerülni a túlsó partra s ott a Kicera sziklafalába vájt keskeny sávon kígyózni a határ felé. A Svidovec-patakon és a mellé kuporodott pár házas falun túl, a tájék hirtelen megváltozik. A völgy kiszéíesül. A medler a terraszi jobboldalára csap át. Mellette egyre sűrűbben jelentkeznek a jól ismert tipusu rutén házak. Majd nagy távlatok nyílnak. A völgytalp egyes pontjain fürésztelepek harsognak, Roppant (mennyiségű feldolgozott és hasábokra szabdalt fahalmazok kisérik az itt már igen keskeny és igen sekély Tiszát. Aztán rendezettebb házak sora következik. Térré szélesedett utcák. Forgalmas üzletek. Eleven kisvárosi élet. — 617 — 35
