Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Tisza völgye

.laha összekötötte, ma, elválasztó rész két ország között. Az eltorlaszolt hídon magyar és román őrség áll s a jobbparti lakosok fájó szívvel bekintenek a túlsó oldalra, melyen a község' büszkesége, a templom áll. Lonka fölött befordulunk a Tisza imintegy öt kilométer hosszú, szurdokába. A Felső-Tiszavölgy tulajdonképen itt kezdődik és ez a kezdet olyan meglepően szép, hogy megállunk az út közepén és hoszszan nézzük a kedves tájat: a lombdús völgyet, kanyargó országútat, a mellette húzódó virágos mákföldekét, a lomb

1- és fenyőfával benőtt hegy o Ida lokat és messze, a tájat záró egyre kékebbé váló hegyeket. A Tisza az úttól jobbra, mély szurdokban suhan. Fölötte a kőrösmezői vasút sínpárja, melynek útját jórészt a hegy sziklafalába vágták. A sínpár itt romáin területen halad Terebesig. A szakadék szélén sűrű lomblánc húzódik

1. A mélyben ezernyi habfodrot eregetve, hangos csobogással rohan tova a víz. A román oldalon fekvő V í söv ö I g y in é I az eddig keleti irányú völgy hirtelen északinak kanyarodik, de ^egyszersmind könyökalaku szurdokká is szűkül, melyben az ország- és vasút közé szorítva, elkeskenyült mederben folyik a Tisza. A lomberdő lehúzódik

1 az út miellé. Ugylátszik, mindjárt a cseh uralom első évében, a rablógazdálkodás kiirtotta itt is, mint a folyó- és vasútak mentén igen sok helyen az erdőt, mert a hegyoldalt ma inkább szétterült, gyöké rsa r jas bokrok, mint szálfák borítják. Csák egy-két helyen tornyosul kii közülök

1 a régi »tanufa«, mint néma emléke a hajdani szálerdőnek'. Ha ^megállunk a víz partjáin és nemcsak a közeli hegyoldalt nézzük, hanem elkalandozik a szemünk a távolabbi hegyek felé is, nsem keli távcső, hogy észrevegyük a pusztítást, amit a cseh rablógazdálkodás a hegyek erdeiben végzett. Eleknek az erdőknek a kitermelésénél ugyanis nem a vágások idejét, fák' korát meghatározó erdőtörvény rendelkezése volt irányadó, hanem hogy mennél könnyebben elszállítható fához jussanak. Tudták, érezték, hogy az elrabolt területen nem garázdálkodhatnak soká s így igyekeztek minden időt és alkalmat kihasználni. Tere b! e s-F e h é r p a t a k t ó I kezdve a Tisza mindkét pa

rtja a mienk. Közvetlenül a falu fölötti völgy kanyarban tábort ütünk, hogy így, pihenőben nézzük

1 m!e£j| a tájat: a selymes, puha füvei 'bjenőtt partoldat, a sűrű növendék bükkerdővel takart hegyeket, a hatalmas szálfákat, melyekét valamely korábbi áradas sodort a partra s most, hogy kiapadt alóluk a víz, türelmetlenül várják a pillanatot, míg

: újra hátára kelhetnek és tovább úszhatnak az Alföld síkja, felé. A völgyszorulatba tévedt szél végigszáguld a víz fölött és ezer redőt szánt a tükrösen villogó felületbe. Végigfésüli az erdők lombját, fölkavarja ez út porát, aztán rohan tovább, míg meg nem állítja valamelyik útjába álló hegyfarok. A B u tin i-s zu r do k kettős S kanyarba kényszeríti a sínpárokat, melyek átvágnak a folyó jobbpartjára. Érdékes viadukttal maguk alá gyűrik' az országútat, még ér db kese bb szerkezetű hidakkal karo!ják át a völgyet, de aligi hogiy átértek

1 a túlsó partra, már is utukat áillja, — 607 — 35