Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Tájszépségek a Kárpátalján

szemünkbe tűnnek a K a n te n u-va o"ász h á z épületei. Ezek egyike turisták

1 részére van berendezve, úgy hogy itt tölthetjük az éjszakát. A kantenui vadászháztól számos út fúrja magát a hegység belsejébe. Az egyik a Brezovec-klazura mellett fölvezet az országhátáron álló Bisovati-Dil (1283) fenyőrengetegéíbe, illetve a duzzasztó-gát tavától a Dubilanka vonulata fölött terülő Firecka gyephavasra. A harmadikon két órai gyaloglással, ami egyértelmű ugyanannyi élvezettel, az Ozeranka partján feljutunk az 1015 méter magasságban levő Peszarika-vízfogóhoz s innen egyre ritkuló fenyőerdőben, húsz perc alatt az 1507 méter magasságot mutató Zanogára. A Zanoga kúpja már az erdohatár fölqtt ájí és csúcsáróf az északnyugaton álló Dodina (1534 m.) mögötti részek kivételével, elsőrendű, korképben tűnik föl a minden tekintetben bámulatra méltó£ tájék'. A Zancgáró! érdekes gerincvándor'ással leereszkedünk a Priszlop-nyeregbe (1220 m.), majd a Dodina nyugati oldalának érintésével fölkapaszkodunk

1 a Javornikra (1411 m.) és innen jó karban tartott vadászösvényen visszatérünk a kantenui vadászházhoz. Az Ozeranka-völgy torkolatától északi irányban haladó országút a Felsőtalábor csodávölgyében kígyózik tovább. Itt már jórészt haragoszöld színű, toronymagasra növekedett fenyvesek között járunk. Egy-egy magánosan álló fenyőóriás a kanyargó hegyfok szélén, mint útmutató őrfa álldogál, rárajzolván remek sziluettjeit az opálosan ragyogó ég táblára, mintegy messziről jelezvén: merre menjünk. A Talabor kanyarjai a legszebb alpesi jellegű képmezőket vetítik az önkéntelenül meg-megálló elé. A hegyeket végeláthatatlan fenyőerdő fedi. Sötétzölden hamvadzó szőnyegüket csak a mélyre ereszked

!ő völgyek szakítják meg. A völgy fenekéin sebesvizű patak. Mindegy,, hogy hogy hívják, mindegy, hogy merről jön: egyik olyan festői környezetű, mint a másjk. Egy-egy kanyar magaslatáról hosszan, mélyen látni a hegységbe. A víz milliónyi habfodrot eregetve, nagy zajjal rohan a mederből kiálló, gömbölyűre koptatott sziklatömbök között. Az erdő lenyúlik a víz széléig. Csak lépésnyi keskeny partcsík fehérlik a haragoszpld sudárfenyők és a smaragdosan ragyogó, sziporkázó víz között, hogy annál feltűnőbbé tegye a táj szépségét. A keskeny völgyben, a medertől elhódítva, vagy a meredeken leeső hegyoldalba vágva, kígyózik' az országút. Egy felől sivó sziklafal, másfelől a meder szakadékától elválasztó vaskorlát közé szorítva, fut kilométereken át. De a hosszú útban nincs egy pont, mely ikertestvére volna az előbbinek. A kaleidoszkópban nem

1 váltják olyan tüneményes gyorsasággal egymást a képsorok, mint itt. Egy-egy szakasznál úgy látszik, mintha vége szakadna az útnak, mert elállják a lépcsősen előnyomakodó hegykulisszák. Mint a cipzzár egymásba kapcsolódó fogai, látszólag úgy kapaszkodnak össze a hegyíejtők és hiábavalónak látszik' minden igyekezet, hogy az ember keresztülvágjon rajtuk'. — 597 — 35