Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Tájszépségek a Kárpátalján
gaslati pontjától kiinduló gerinc, másfelől a Lyutanska-Golica hosszú háta párkányozza. Ebben a völgyben fut végig az Ung vízkörnyékéhez tartozó Lyuta-patak, melynek felső völgye vetekszik a Vojvodina és Sipot völgyével. A körülbelül 45 kilométer hosszú völgyben mindöszsze két falut talál az errejáró ember. Egyik a Lyuta partján 8—10 kilométer hosszúságban elnyú'ó Havasköz, másik a Csomoholova alatti völgytágulatban elhelyezkedett Só h át. Eddig az Ungvölgyi-vasút Bercsényifalva nevű állomásától kiinduló erdei vasúton is eljuthatunk. * A Rónahavas keleti bástyája az 1229 méter magas Runi-Plaj, melyről hatalmas kanyarokat vágó szerpentin ereszkedik a féle I mezese n vad részletekbén gazdag Sipot-völgy felé. Ahof a szerpentin kiegyenesedik és a görgőköves út háztetőszerü 'meredekséggel zuhan lefe!é r csakhamar találkozik a Podhora-Scavla alatti erdészház felől nagy zajjal érkező Sipiot patakkal, melynek egyre táguló és vadság át veszítő völgye T urjamező alatt símuí a Túrja széfes völgyébe. Mi ezúttal nem követjük a Sipot vízesésektől hangos völgyét, hanem közvetlenül cz útelágazásnál fölkapaszkodunk a Kószákra, (900 m.) melyről nagyszerű gerincvándorlással északfelé félnapos járóföldnyire is eljuthatunk, délfelé pedig ugyancsak mindenütt a gerincen, a Koma (707 m.) és Polonina (530 m.) csúcsokon át, leereszkedhetünk' a Túrja völgyét a Beregforrás-, Pinye-, illetve Latorca völgyétől elválasztó hágóhoz. j j [ j Aiig érünk az országútra, már is megkezdődnek a szerpentinek erőteljes ívelései, melyek hirtelien csaknem százméteres emelkedést érnek el s minden kanyarulatuknál változatosabbnál-változatosabb képmezőket vetítenek a vándor elé. Az Ung és Latorca vízkörnyékét elválasztó hágó 413 méter magasságban éri el tetejező pontját s innen ugyanolyan erőteljes kanyarokban esik a Beregforrás felé. Sebesfalvától a Korna és Kicera rengetegeibe vezető erdei vasút követi a völgy kanyarjait. Sikongva, zörögve, zakatolva, ebben döcög végig a fát szállító vonat, mely Polénán át lekanyarodik a Pinye-völgybe, le Sz oly vára és a Latorca partján rakja le terhét. Mivel a Latorca rendkívül szűk és kanyargós völgyében a HárSfalvától-Vezérszállásig terjedő körülbelül 22r—24 kilométer hosszú szakaszon nincs jó út és a vadászházakón kívül mindössze egy parányi község : K i s a n n a, tengődik a Latorca partján, P o í é n á t ó í kezdve a Pinye-völgyében haladunk észak felé, hogy ezen át jussunk föl Vezérszáľásra, s innen Verebesen át a magyar föld legismertebb hágójára, a Vereckeire. A Pinye-völgye is egyike azoknak az észak-dél irányú keskeny S mély bevágódásu patakmedreknek, melyek olyan jellemzőek a kárpátaljai völgyalakulásokra. Polénától Akfosig, az országútnak a mellette zakatoló iparvonat vágányával kell megosztania a Pinye áltaf meghágyott keskeny partsávot. Az erdő mindenütt lehúzódik az út árkáig, hol helyenkint egy-egy öreg »tanufa« messzire teregeti ki derékvastag ágait, hogy árnyékával enyhet adjon a vándornak. Érdekes, hogy a Pinye s a tőle mintegy 4—5 kilométer távolság— 586 — 35
