Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Történelmi vonatkozások a Kárpátalján

származott j ai, rongyosai — de lelkileg mind hősök — úgy mint régen a nagyságos fejedelem idejében a dolhai erdőkben, a Vihorlát halmain, Verecke s Körösmező rengetegeiben bontják ) a zászlót, várnak nyugtalanul s fegyvertelenül harcolnak a szu­ronyok s golyószórók tízezrei ellen. A kárpáti havasok ösvényein, amelyeket csak a ruszinok ismernek s amelyeken sötét éjszakákon át botjukba fúrva vit­tek ruszin parasztok írásos üzenetet Lengyelországba, II. Rá­kóczi Ferencnek, késői utódaik újból megindultak, hogy új­ból összehozzák azt, mit az Isten egynek teremtett, ami ezer éven át egy volt, amiért annyi ruszin-magyar vér ömlött: a ruszin-magyar földre. Ruszin tisztek, ruszin bakák, a 9-es és 11 -es honvédek fi­ai ugyanezeken az ösvényeken a hűvös novemberi éjszakákon tömegesen jönnek ma át. Puskákkal, géppuskákkal, tölté­nyekkel megterhelve, életük kockáztatásával jönnek és csatla­koznak a magyar hadsereghez. S ha eljön az a nagy nap, amelyen a magyarországi nepi­zetcsoport között mi, ruszinok leszünk as elsők, akik itt a vér­áztatta Magyarországon nemcsak szülőföldet, de hazát is fo­gunk találni, egy kérésünk lesz a magyar néphez: ez az lij ezredév, melynek alapjait közös munkával, közös támogatással vérrel rakjuk le, ne legyen 1918 folytatása. Megtisztulva a régi hibáktól és tévedésektől, új testtel, új lélekkel, új szellemmel töltsük meg szabad új életünket, forrjunk össze igazi testvériség­ben, hogy soha többet el ne váljunk, hogy soha többé el ne választhassanak bennünket! Az Északkeleti Kárpátok végvárai­ban a Poprádtól a Tiszáig, szegényes kunyhókban vár, álmodik és áll őrt a ruszin nép! A cseh-szlovák reguális csapatok orvtámadása Munkács ellen. Térkép. Közben Csehszlovákia felől szomorú hírek érkeztek a magyar földre. A Munkács-környéki szabadságharcban 353 magyar jfjú került a csehek kezébe, kik statái'iális bíróság elé akarták állítani valameny­nyit. A hírre a magyar kormány nyomban megtette a szükséges dip­— 551 — 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom