Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A rutén nép küzdelme a szabadságért - Kárpátalja

csúcsa a Ta laborhoz közeíeső Bárcf, mely mindössze 497 méter magasságot ér el. Az Északkeleti Kárpátok magyar oldaláról a Ciróka, Ung, Latorca, Nagyág; Tarac és Tisza völgyéből több hágó vezet a szomszéd országba. Ilyenek az Oroszruszkai (635 m.), U z so ki- (889 m.), V e re ekei- (841 m.), Toron ya i- (941 m.), Pa n ty r- (919 m.) és J a

'b fon i c a i - másként Tatár (934 m J hágók'; "Ezekhez a Rág ókhoz vezető ú ta k a magyar oldalon olykor meredeken, tekergős szerpentinekben emelkednek a magasba, de amint elérik a tetőt, mintha megtorpantak volnla, lassan, menedékesen ereszkednek fe az orosz oldalon a Dnyeszter síkja felé. Ezt az átkelést pedig még könnyebbé teszi az a körülmény, hogy itt is folyóvölgyek vezetnek föl a hegységbe, közvetlenül a hágókhoz, vagy azok közelébe. Igy az Oroszruszkai hágóval szemben a Szolinka-, az Uzsoki-hágó túlsó oldalán a Dnyeszter-, a Toronyai-hágóval szemben a Mizunka és a Swica-, a a Vereckei-hágó orosz oldalán a Stryi-, a Pantyr-hágó ellenkező oldalán a Bistrzica- és a Jablonicai—Tatár-hágóval szemben az Opor vájta völgyét a hegységbe. A Ruténföld hegyeit óriási, sok helyen ősrengeí^eg számba menő erdőségek fedik még ma is, noha a 20 éves cseh rablógazdálkodás igen sok' kárt tett azokban. A körülbelül 1,137.158 kat. hold kiterjedésű erdőségnek mintegy 60°/o-a bükk, 27%-a fenyő, a többi vegyes fanem. Tölgyerdők főleg a legalacsonyabb, az Alfölddel" érintkező részeken vannak. A határmenti zóna fája, különösen a Máramarosihavasokban s ennek a Popágya és Pop-Iván közötti részében a lue. A Kárpátok koszorújában sehol sem vtalálni olyan ősf enyves területeket, mint a Gorgán, Pietrosz, Csorna-Hóra csoportjában. 3—4 méter kerületű, 50—60 méter magas, 250—300 éves példányok nem tartoznak itt a ritkaságok közé. 1200—1400 méter magasságban mégi díszlenek. De aztán gyorsan törpülnek. Görbülnek. Ritkulnak. Érdekes itt megfigyelni, hogy a növekedő magassággal a sűrű szálerdőt előbb csak szórványosan magasba merészkedő hitvány egyedek, majd sűrű, szövevényes boróka-mezők

1 váltják, melyek lassankint szintén eltűnnek, úgy hogy a csúcsok' környékén már csak hitvány moha, zuzmó és elgémberedett pázsitfű képviseli a növényi életet. Remekül lehet észlelni ezt az 1700 métert meghaladó csúcsok megmászásánál. A Határkárpáfokban csodaszépek ezek a fejszét még nem' látott fenyőrengetegek. Mikor az embíer hatalmas, gyertyaegyenes sátoruk alá ér, elfárad a szeme, míg meg tetejezi őket s kihűl a napsugár, míg nyirkos, levegőtlen, gyémövényzetű tövükhöz leér. Az évtizedes fenyőtűk vastag rétege süppedésessé teszi a talajt. Mintha vastag szőnyegen járna a ember. Mintha feje fölé a magasba zöld sátorponyvát feszítettek volna, melynek avuít részéin foltokban 'kandikát le a mély kék ég. A csend szinte félelmetes. Közei az erdőhatárhoz már nem igen jelentkezik élő. Csak az elhalt és földrehullt fenyőgallyak ropognak az ember talpa alatt, vagy messziről, mintha a másvilágról jönne, hálkan cseveg, duruzsol egy-egy csermely, amint elköszön pajtásai tói, a rnedér feneket űlő kőtömböktől. De amilyen érintetlen fenyőrengetegek terülnek a Csorna-Hórában, a Pietrosz és Hoverla középszakaszában, olyan remek bükkóriá— 535 — 35