Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A rutén nép küzdelme a szabadságért - Kárpátalja

v sok élnek a Vi ho r Iáiban, Verhovinában, Borló-Gyilben s az Ungi határhegyekben. A Beszkicfékben a csúcsokig kapaszkodik föl a havasi éger. A völgyekbe mélyen hato- le a jegenyefenyő és a nyír. A Polonina-Runa és Szolyvai-havasok kiterjedt rétségein a havasalj i és havasi flóra ontja szépségeit. A Szvid'ovecben, a keleti határ felé, piros virágainak tömegévei varázsfatossá teszi a tájat a havasi rózsa. A Ciróka, Ung, Ripanka, Labore, Talabor forrásvidékén díszlik a jósika-fa színgazdag orgonaszerű virága. Az Ung völgye fölött őrtálló Javomik rétjeinek csodaszép és csodagazdagságban jelentkező orchideái, fészkes virágzatú növényei, feledhetetlenné: teszik a tájat. Ä Pop-Iván havasi legelőin az illatos nárcisz, a sötétbíbor pártájú szegfű, a sárgabunkójú zergéboglár s a tárnicsfélék gazdag vá.tozata bűvöli el a természetjárót. A Talabor völgyében érdekes virág a sáfrány s a rózsaszínben pompázó gyöngyvessző. A magasabb régiók szemet gyönyörködtető virága a zamatos illatú, tányérrózsa formájú te^ekia. A Polonjna-Runa, Szolyvai-havasok, Polonina-Krasz és Sztok végeszakadatlan bűkkerdőinek pompás aljnövénye a piros tüdőfű, a kék harangvirág s a széles táskájú, lilapiros holdviola. A Polyána-Szinyák és NagyszőNősi-hegek erdeinek széleit, tisztásait eliepi a sárga és pirosfürtös bükköny, a mérges sisakvirág, a turbán liliom s a koralíbogyós folyondár. A Svidovec-csoport főcsúcsának, a Bliznicének sziklavilágában él a havasi gyopár, A PopIvánon kívül egyetlen lelőhely ez az Északkeleti-Kárpátokban. "w Kárpátalja völgy és vízrendszere egyéo hegyvidékünkhöz viszonyítva erősen fejlett. E sajátsága egyfelől hegyvidékének fölépítésében, másfelől feltűnően bő csapadékában leli magyarázatát. A homokkő természete, hogy a ráhulló vizet nem engedi át rétegein. A csapadék, mely pl. az Ung völgyében meghaladja az évi 1000 millimétert, a Nagyág és Tisza közptti részeken pedig az évi 1400 millimétert is, (a Magyar Alföld évi 400—600 miilliméter csapadékával szemben), a források, csermelyek, patakok százait hozza életre. Ezek a meredek hegyoldalakról való lerohanásukban pompás vízeséseket, festői szurdokvölgyeket alkotva, teszik vadregényessé a vidéket. Völgyalakulás és völgysűrűség tekintetében érdekes eltéréseket találunk egyfelől az Ung

1 és Latorca, másfelől a Nagyág, Tafabor, Tarac és a Tisza völgye között. Míg ugyanis az Ung és Latorca vízerei felső folyásaikban hosszanti völgyeket formálnak s a homokkő és vulkáni zóna közötti völgyben egyesülve, közös erővel törik át a Polyána, illetve Borló-Gyil vulkáni falát; addig az utóbb említettek önállóan, (Csaknem pontosan észak-déi irányban, a bőségesebb csapadék következtében meg njö ve ke djett számú völgyeikben küíönküíön vezetik vizeiket a Tisza anyamedrébe. A hegység erős esése az Alföld feléi, magyarázza a határperemek-. ről érkező vizek gyors folyását, völgyeik szakadatlan tágítását és kelti föl a figyelmet arra a hata'm'as, mintegy 250—300 ezer lóerőt képviselő energiakészletre, melyet gazdaságiíag kellőleg ki nem használni, megbocsájthatatlan bűn volna. Ha csak egy kis 300 ezres térképet veszünk is a kezünkbe, — 536 —