Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Felvidék vízrendszere,fürdő és üdülőtelepei

Mikor a Duna Dévénynél átlépi a Magyar-kaput, szélessége 292méter. Ettől kezdve fokozatosan terül. Gönyünél már 379-, Esztergomnál 506 méter széles mederben folyik. A Dömös-visegrádi-szorosban szélessége harmadára csökken. De Nagymarosnál nemcsak újra eléri régi szélességét, hanem Vác fölött már közel 600 méter szélességben hömpölyög tova. Esése Dévénytől-Pozsonyig 0.379-, Gönyütőf-Komáromig 0.090-, Esztergomtól-Nagymarosig 0.069-, Nagymarostól-Vácijg 0.072 cm. A Pozsonytól Vác felé hajózó, útjában hosszú vonaion, csak a hol alacsonyabb, hol magasabb partok közé szorított mederből kiemelkedő alföldi tájak csekély változatosságot mutató részleteit látja. Végtelen szigetsorokat, füzeseket, nyárfásokat, a víz partjára telepedett apró falvacskákat, melyek egyike-másika úgy-úgy elrejtőzik a lombok mögé, hogy csak kiütköző tornyaikból tudjuk: itt is, ott is szerénykedik egyegy névtelenje a magyar életnek. Az egyes tájrészletek annyira egyformák, hogy aki behunyja szemét Pozsony alatt s egy-egy órai időközben nyitja ki, azt hiszi, egy helyben zakatolt vele a hajó. ä A komárommegyei Aranyos táján, kezd megváltozni a vidék képe. A jobbparton apró dombsorok tünedéznek föl. Távolból a Tatai-hegység vonulatai csipkézik a látóhatárt. Aztán feltűnnek Komárom tornyai. A folyam partjait ellepő vontatógőzösök, uszályok sora. SzeVneink érdeklődéssel keresik a nemzeti történelmünkben híres vár annyi ellenséget megállító bástyáit, de bizony semmit se látunk azokból, mert a falak, kazamaták a földbe süíyesztvék. D u in a a I m á s n á í kezdődnek a változatosabb részletek. A balparton ugyan még itt is alföldi jellegű, dé a jobbpartot a Gerecser hegység északi nyúlványai kisérik és Süttőnéí, Lábatlannál, Nyergesujfalunál, a márvány és márgabányák egész sorát mutatják az utasnak. Esztergom alatt, imponáló magasságban, festői tájkeretben, az évezredes esztergomi vár és székesegyház lepi meg elbűvölő szépségével az embert. A Garam-toroktól kezdve, hegyek közé fúrja friagát a folyam, mely Dömösnéí éri el a Középduna legszebb szorosát. Itt a Börzsönyi-hegységhez tartozó Szent Mihály és Hegyestető erősen benyomul a mederbe, miáltal egy hatalmas, csaknem háromnegyed' környi kanyarba kényszeríti a folyót. E kanyar keletkezése a geologiai harmadkor pliocénjében, nevezetesen a pontusban, a Dunameder kialakulása idejében történt, mikoris annak helyén, még a mai Börzsönyi-hegység, a vele szembenálló Visegrádi andézit-hegységyel összefüggésben állott és ettől nyugatra, egyre emelkedő szintű tó, a D u n ató terült. Ennek a tónak mindjobban erősödő nyomása, hullámverése, egyre jobban ostromolta, marta a hegyfaíat, s abba mindjobban hoszszábbodó öblöt vágott. Az évtizezrek sora telt-múlt. Az öböl egyre hosszabbodott. A hegyfal egyre vékonyult. Végre áttört és a felgyülemlett óriási víztömeg, több száz méter szélességben zuhant a mélybe. Hogy mennyi ido kellett ahhoz, míg a hatalmas szintkülönbség elkopott, kiegyenlítődött, a Visegráai-Zebegényi szoros vízesése eltűnt, s a Keserűs csoportja és a Hegyestető közötti öt kilóméter széles völgyelés helyén egyfelől a hegyfalak átvágása végbement, másfelől a — 46 — 2