Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

mérve a szerényebbek közé. tartozik, Európa hegyrendszerében mégis nevezetessé teszi az a körülmény, hogy aránylag kis, mintegy 500 km . területén, a fenségnek, zordonságnak, különleges geologiai és fizikai sajátosságoknak, növényi és állati életnek, klimatikus viszonyoknak olyan dús változatával találkozik az erre járó, mint azonos adottságok mellett sehol máshol, Főtömege kristályos kőzet: szürke gránit, gneisz, őspala. Északi oldalán, a Kópa-hágón túl, a gránitra széles pásztákban települ az üledékes homokkő, konglomerát, agyagpala, mészkő, márga, dolomit, míg a déli oldalon ugyanezek a kőzetek csak foltokban találhatók. Ezek az üledékes kőzetek a gránitzóna közé ékelődve, két, egymástól teljesen elválasztott hegycsoportot alkotnak, még pedig a S i roka és a B é I a-j a v o r i n a i csoportot, melyek közt északkeleti irányban húzódik az Efüfsó- és H á t u I s ó-r é z a k n á k hosszú depressziója, középtáján az 1816 méterre kapaszkodó Kópa-hágóva!, A gránitőv a főés mellékgerincek egymásra halmozott tömegéből áll. Jellegzetességük, hogy hosszan nyúlok, olykor rendkívül keskenyek, szakgatott tarajuak, repedezett, lezuhanásra kész titáni sziklatömbökből állók, csúcsaik a szemlélőben az orgonasípszerüleg egymásmellé sorakozott szirtoszlopok hatását kelti. A déli mellékgerincek, a főgerinctől elváltán, eleinte rendkívül keskeny, rohamosan és meredeken aláhanyatfó sziklatömbökbe feloldott hátat képeznek, majd később el szélesednek, merec'ékségükbőf veszítenek és a szomszédos harántgerincek lejtőivel csaknem egybefolyva mennek át a Poprád' karéjosan húzódó depressziós völgyébe. Az északi oldalt ezzel ellentétben a harántgerincek rövidsége jellemzi. A főgerincből kiemelkedő kúpóriásokat ritkán képeznek és hirtelen eséssel vagy sziklakatlanokban, vagy a völgyek meredek falaiban érnek véget. Éppen ezért a hegység képe egészen más látványt nyújt az északi, mint a déli oldalról. Reánk a Poprád síkjából hirtelen felmagasodó déli oldal bír nagyobb fontossággal. Itt, a Tátra-masszívum előhegyek nélkül, hirtelen emelkedik a magasba. Hatalmas csúcsai nem a fő, hanem a mellékgerincen ülnek. Ez a földtörténet gfaciális szakában még: főgeríncként szerepelt, dé a glecservájás időközben olyan rombolást végzett rajta, hogy az északi gerincvonal mellett hátiérbe szoruľt. A déli oldal eme alkotása miatt, a Poprád völgyében álló, akár Vazsecről, Poprádról, Késmárktól, vagy Szepesbéláró! nézze is azt, ezért látja olyan lelket megfogó döbbenetes arányokban maga előtt feltornyosulni és ezért látja például Poprádról a feléje eső Szalóki-, Jégvölgyi-, Lomnici- és Késmárki-csúcsokat sakkal magasabbaknak, mint amilyenek valójában. Ha a hegységet alkotó réteglek geologiai eredietét kutatjuk, a legrégebbiek a perm, triasť, jura és kréta korából valók. Ugyanis k!étséqtel len bizonyítékai vannak annak~ hogy a geologiai ókorban, a* palíeozikumban és pedig ennek perm szakában, már meg volt a Tátra ősgránit magva, nemkülönben, hogy a mezoikum triász-, jura- és krétájában, mély őstenger tarajlott a mai Tátra fölött, mely periodikus emelkedésében és sűlyedésében vastag mészkő, dolomit és márgarétegeket rakott a gránitmagra és a felsőkrétáig 800—1200 méter összvastagságúra szaporította rétegeit. A geologiai ó h a r m a dk o r ba n, a paleogénben, bukkan ki — 482 — 30