Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Monoktól Kassáig

lidőzése alatt itt lakott Kazinczy Ferenc; 1845-ben Petőfi Sándor és .1852—53-ban, ebben az épületben raboskodott Tompa Mihály, a »Gólyához« című hazafias költeménye miatt. Kátai Mihály, Bocskay kancellárja és gyilkosa, a Fő-utca 42. számú házában lakott. 1606-ban itt ölette meg Lippay Balázst, Bocskay fejedelem egyik kiváló kapitányát. Kassa város gyásztizedeiben, Básta, Barbiano, Spankau, K ob, Strassoldó és Schmidt császári tábornokok szállása az ú. n. Parancsnoki-ház volt. (Fő-utca 94. sz.) Ugyanebben az épületben laktak 1682ben Thököly Imre, 1706-ban II. Rákóczi Ferenc, 1770 és 1773-ban a későbbi II. József, 1805-ben I. Ferenc királynak Napoleon hadai elől menekülő gyermekei közül Mária, Klementina és Karolina főhercegnők a Fő-utca 54. számú házában voltak elszállásolva. 1821-ben, a bécsi kongresszusról hazautaztában, I. Sándor orosz cár a Fő-utca 78. szám alatti D e se w f f y-p a I o t á b a n lakott. A Kassát 1847-ben meglátogató István főherceg, Magyarország népszerű nádorispánja, a püspöki palotában nyert szállást. 1848-ban Schlick császári tábornok, a ma kaszárnyául szolgáló Parancsnoki-házban lakott. 1849-ben, mikor az orosz sereg Konstantin nagyherceg és Paskiewics herceg vezérlete alatt bevonult Kassára, Paskiewics ugyancsak a Parancsnoki-házban, míg Konstantin nagyherceg gr. Dessewffy Ferenc palotájában nyert szállást. I. Ferenc József magyar király 1852, 1857 és 1877-ben járt Kassán és minden alkalommal a püspöki palotában lakott. * A Felvidék magyarlakta területeinek s ezek között Kassának 1938 évi november 11 .-én, a cseh járom alóli felszabadulása, soha nem felejthető örömünnepe volt a nemzetnek. A magyar hadseregnek és Hadurának, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak a felszabadult városba történt bevonulása amilyen páratlanul nagyszerű pompával, olyan bensőséges ünnepséggel ment végbe. És ez érthető is

v, ha meggondoljuk, hogy ennek a városnak a történelme, a falai között lejátszódott dicső és szomorú események sora, föllendülése és hanyatlása, népének nyugodt, boldog élete és marílromsága, nemzeti erénye: hazaszeretete, alkötmányhűsége és mindént kockára tevő önfeláldozása, századok hosszú során át az egész Felvidéket szimbolizálta. Abban a tömegben, mely 1938 november 11.-én, Kassa város utcáin szorongott, ünnepelt, ujjongott, sírt, kacagott, testvérként ölelkezett-, mely Szent Erzsébet székesegyházában áhítatos szívvel, a himnusz dallamában, ima fohászában eggyé forrt lélekkel borult le a Mindbnható zsámolya előtt, amiért húsz év keserves megpróbáltatása után meg enigedte érni a felszabadulás napját: nem egy város, nem egy vidék, hanem az egész ország népének nemes érzése, szíve dobbanása, lelkének testet öltött vágya nyilatkozott meg. Hogy külsőségeiben milyen volt ez az ünnepség, a rádió hanghullámain át tudomást szerezhetett arról az ország legtávolábbi zugaiban élő magyar is. Mint ünnepi örömkövet beíebonghatott a fülébe a Mihály-torony Rákóczi-harangjának mé'yzengésü szava, — a felvonuló •honvédség lépteinek, lova patkóin ak, ágyuja kerekének földet rengető — 444 — 2