Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Felvidék domborzati viszonyai

az Ipoly-vöigye von határt közte és az Osztrovszki-hegycsoport között, míg az Ajnácskői hegyektől a Karancs-, Nagy- és Tarján-patakok völgye választja el. Magvában eruptiv kőzetekből, apróbb kúpokból, rövidebb gerincekből |áll s mindössze 100—200 ' méternyire magaslanak ki a környező homokkő vidékből. Magasabb kúpjai a homokkő fölé tolódott bazaltból, pirxén andezitből állanak. Kivételt képez a Vác fölötti Nag y szál szigetszerüleg kiemelkedő s leginkább másodkori üledékes kőzetekből, dáchsteini mészkőből álló csoportja, melyet éppen ezért Váci-hegység név alatt a Cserhát egy külön csoportjának is tekintenek. Legmagasabb emelkedése a N agy szál (652 m.), S za n da i-hegy (517 m.)

r Te p ke (567 m.) s a Dobogótető (520 lm.). A hegységnek nevet adó Cserhát csak 320 méter magas. Heves ímegye északi részét mintegy 40 kilóméter hosszúságban, 10—30 kilóméter szélességben, a Magyar Középhegység legtekintélyesebb csoportja, ia jórész'ben vulkáni magvu trachitból, bazaltból, zöldkőből, riolitból, tajtkőből, konglomerát tufából á'ló, az alacsonyabb szintékben, folyóvölgyekben s az Alföld síkjára ereszkedő részeken márgából diluviális és alluviális rétegekkel fedett Mátra, mely nyugat-keleti főirányban húzódva, főleg a Zagyva és Tarna közötti részeket tölti iki. Jellemzője gerinceinek gömbölyded, meredek formákat nélkülöző egyhangú kifejlődése. Csúcsokban gazdag hegyeit dús lomberdő, az; alacsonyabb részeken kitűnő gyümölcsösök és szőlők fedik. Méhébert értékes férnek s jóminőségü szenek rejtőznek. Hegyeinek említésre méltó emelkedései: a Mátra bérc (780 m.), Muzsíai (803 rr'.), Tó h eg yes (812 (m.), Győr (824 m.), P i s z késtető (942 m.), a Gyöngyös város fölött emelkedő N a g y-G a 11 a (963 m.) és valameny-«nyi koronájaként az 1010 méteres Kékes. A Mátra egyre jobban fölkapott hétvégi kiránduló hely, de komoly; természetjárók is mind tömegesebben keresik föl, mert jó, sőt kiválóan gondozott jelzett útjai, lehetővé teszik mindén szebb pontjának kényelmes bejárását. A Magyar Középhegység dunabalparti szakaszának legkeletibb tagja a B ü k k

!- h e g y s é g, melyet északon és keleten a Sajó, nyugaton a Tarna, illetőleg Eger-, délen pedig az alföldi síkság határol. Magvát kristályos kőzetek, palák alkotják. Zöme mezozoos-korbeli' juramész, melyen helyenkint krétakori képletek, homokkövek, márgák ülnek, A hegységben nem ritkák a trachit és trachittufaptömbök. Lábainál az óharmadkor eocén-takarója, a konglomerát, nummuii* mész, homok, klavics települt. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a Bükki a geologiai harmadidő több évmilliós szakaszában, a környező tengerből szigetszerűen emelkedett ki. A töbörökben, rókalyukakban.'víznyelőkben, barlangokban gazdag, dús lombú erdőkkel 'fedett vidék, valóságos paradicsoma a természetjáróknak, kik főleg a hétvégii napokon ezrével keresik föl. Leglátogatottabb pontjai Miskolctól keletre, a remek Hámori-völgyben épült Lillafüred, diósgyőri várrom, Hámoritó, a fáradságtól vissza nem riadók részére az ö r v e. s v ö I g y f ő (918 m.), Ka ka c só 1(935 m), Tarkő (932 m.), Ispán h egy s a Miskolc fölött legkönnyebben megközelíthető Bálványos (957 m.) környékének bekalandozása. De térjünk vissza Nógrád északi határvonalára, hoí az Észak-