Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Felvidék domborzati viszonyai
Völgyeinek felső része általában széles fenekű, igen magas és meredek hegyfalakkal. Amfiteátrális alakjaik kétségtelen bizonyítékai annak, hogy a jégkorban, mikor a Tátrát vastag jégréteg borította, ezek voltak a glecserek firngyüjtő medencéi. Évtízezrek során kigpdrölt mélyedéseikben gyűlt össze a hólé, meíyekből kisebb-nagyobb tengerszemek s ezek kifolyásaiból gyors esésű, mé-fy ékvölgyeket vájó források keletkeztek. Völgyei közül jelentékenyebbek nyugatról-keletre menőleg déli oldalán a T y ch a-, majd K o p r o v a-völgye, mely a Kriváň tömegét Tycha és Koprova-patakok közét kitöltő Velka-Kopától választja el, a Zöld-tóból lefutó F e h é r-V á g-vöígye, a Wachlenbergi-tavaknál kezdődő F u r k o t a-völgy, a Mengusztalvi tóból kiszakadó Mengusz hasonnevű völgye, a Virágoskert, Gránitfal és Lengyelnyereg alkotta mélyedést kitöltő Felkai-tengerszem levezető patakjának, a F e I k á n a k festői szépségekben gazdag hosszanti völgye, a tájképi szépségekben ezzel vetekedő Nagy- és Kis-Tarpatak völgye, a hegység északkeleti részében a Kő p a tak-, Rézaknák és ennek folytatásában a Fehér-fal-völgye. Az északi oldal nevesebb völgyei a Nagy-Halastóból kiszakadó s részben a régi magyar határt alkotó Bia lka- s az ebbe szakadó P o d u p I a s z k i-völgy, végül a Jávori n ka és Hátsó-Rézaknák völgye. A S z itt n y a, miként a Selmecbányái-hegység, a Garam-, Selmec- és Krupinica-patakok közét tölti ki. Déli, dombokba átmenő ágai az Ipoly és Garam között lehúzódnak a Dunáig, míg északon Bakâr Selmec- és Bélabánya környékén, számbavehetőbb főgerinc nélküli zegzúgos hegységet alkot, melyből magasan emelkedik ki a vidék természetjáróinak egyik legkedvesebb, leglátogatottabb hegye, az 100Î méter magas Szittnya. Kőzete vulkáni eredésü bazalt, trachit s a geologiai harmad'korból származó eocén, oligocén-tufák, melyek közé gazdag arany, ezüst, ólom és rézércek települtek és ősidők óta virágzó bányászat központjává tették különösen Selmec-, Béla- és Bakabánya környékét. Éppen ezért az említett vidék bekaíandozása nemcsak turisztikai-, de bányászati, városépítési érdékességeket is tár a vándor elé. -< A dunántúli Magyar Középhegységnek a Duna baípartjára átnyúló, vulkáni eredésü, gránitból, trachitból, andezit tufából álló érdekes csoportja a Börzsönyi-hegység, mely Hont megye délkeleti és Nógrád 1 megye délnyugati részében az Ipoly és Duna közötti területet ágazza be. Az egész hegység 'mintegy központi csomóból, a 939, -méter magas Csóványos csoportjából indul ki és sugarasan bocsájtja az Ipoly és Duna felé mindinkább sülyedő ágait. Egyes helyeken, mint a Nagy-Galía (979 m.), Sóshegy (585 m.), a Dömöistvisegrádi könyökben ta Hegyestető (483 m.), majd a Vár bük 1 k (739 m.), Bod i ho (632 m.), kisebb önálló csoportokat látszik' alkotni. Ezek valósziinüleg a harmadkorban virágzó vulkáni működés különállóan feltornyosult, vagy a környező felületből a denudáció által formált tagjai. Vidéke tájképi nagyszerűségekben elsőrangú s éppen ezért különösen a főváros turistáinak egyik legkedveltebb kiránduló helye. A Börzsönyi-hegység keleti folytatása a Cserhát, mely leginkább Nógrád megyét ágazza be. A Mátrától a Zagyva és Katalin'-völgye, a Börzsönyi-hegységtől a Diósjenői vöígylapály választja el. Északon — 37 — 2
