Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Monoktól Kassáig

század közepén várrá alakított, de a későbbi küzdelmes időkben elpusztult romtömeget. Ennek falai közé temetkezett az 1608-ban elhunyt Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelem, minthogy azonban sírját III. Ferdinánd ostromló csapatai 1664-ben feldúlták, csontmaradványait a XIII. században épült református templomba szállították, hol érdekes síremléke ma is látható. 1605-ben, Magyarország rendjei itt tartották azt a fontos országgyűlést, melyen kimondották a katolikus és protestáns vallás egyenjogúságát és I. Achmed török szultán követeinek jelenlétében ezen a gyűlésen választották meg Bocskay Istvánt Magyarország fejedelmének. A vár utolsó birtokosa II. Rákóczi Ferenc, kii, a szatmári békekötés után roppant vagyonával együtt Szerencset is elvesztette s snnak felerészére a kincstár tette rá a kezét, a másik részt pedig a Rákóczival rokonságban álló gróf Aspremontf-család kapta. Szerencsről előbb az Ujhely felé vezető sínpárok mentén, majd a Bodrog partján folytatjuk vándorlásunkat. Kedves tájékokat hasítunk keresztül. Mád' és és Tarcal között a Hegyalja szeliden kúposodó trachithegyei kéklenek. Dél felé, Tarcaí és Tokaj közt, a körülbelül 15 kilométer alapkerületü Nagyhegy emelkedik, melyet az Alföld felől érkező, mint valami óriási beduinsátrat lát a Tisza síkságából kiemel1 kedni. Az évmilliók előtti vulkáni működés egyik remek példánya ez az 514 méteres hegy, melynek főleg keleti oldalain terülnek azok a szőlők, melyek leve tokaji bor név aíatt világszerte híres és a középkor-' tói kezdve Magyarország egyik legértékesebb, kereskedelmileg legjövedelmezőbb termékét képezte. Bodrogkereszturnái északnyugati irányától ez a hegy kényszeríti eltérni a Bodrogot, mely itt hirtelen délkeletre fordul s Tokajnál bezárván a hosszan húzódó Bodrogközt, alig észrevehetően simul a Tiszába. Kereszturnái végighaladunk a csatatéren, melyen 1849 január 22én Klapka honvédéi arattak diadalt Schlick császári tábornok seregei fölött, aztán mindenütt a Bodrog töltésén rójjuk tovább az utat Olasz:-' liszka felé. Ez a vidék a hegyek-síkok csodálatosan szép találkozása. Balkéz felől a Hegyalja sátoros emelkedései kisérnek. Alsóbb szint'leikben a szőlőültetvények végte'en sora. Közbe-közbe parányi fehér pontoknak látszó borházak, kisebb, kastélyszerü épületek kandikálnak ki a gyümölcsfák lombjai közül. A magasabb részeket erdők borítják.. Itt-ott csupasz, kékespirosan csillogó, csúcsok meredeznek. A szemhatáron a Sátorheggyel kezdőd

!ő hegycsipkék sorakoznak, melyek mintha valamely erős színekkel dolgozó festő tájképe volna, olyan élesen, olyan sötétkéken, olyan szabályosan ismétlődő csipkézettel válnak ki a halványkék éqtáblából. Jobbkéz felől, közvetlenül a sínpárok alatt, kanyarog a Bodrog!, mely mikór hosszu-hosszu folyásában idáig ér, mintha elfáradt volna, lassan, álmosan hömpölyögteti medrében a Latorca, Ung, Labore, Ondava, Tapoly egyesült vizét. A Bodrog itt, a hegyvidék' és síkság kö-^ zött, mintha határt akarna szabni, szorosan a hegyek lábához simulva, az elő-előugró fokokhoz alkalmazkodva, erős kanyarokban, ívekben, kengyelekben rőjja útját úgy, Kbgy a másik' partján már hirtelen aláeső mélysíkok terülnek, telve apró, fényesen tükröző tócsafiakk'aľ, üde; bársonyos rétekkel, terjedelmes kaszálókkal s berkeikben ezernyi vízimadárral. A dél felé tekintő előtt kinyílik a tiszamenti síkság. Az előtérben — 417 — 27