Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Az Ipolytoroktól Rózsahegyig

a mocsári- gólyhír, a fehér kalapfü, a rajta élősködő sárga szádórral». továbbá a pitypang és boglárkafélék. Az út remek szálú tölgy-, kőris-, bükk- gyertyán erdők között vezet. Csaknem a hegy csúcsáig pásztásan él a fürtös és mezei juhar, jellemző aljnövényével, a mogyoróval, kökénnyel, kecskerágóval, gaÍagonyával, fekete áfonyával, tagyallal, farkas boroszlánnal, »melynek orgonavirághoz hasonló liía virágai a magyar föld legmérgesebb növényei közé tartoznak. A tisztásokon szórványosan él a fehér nyír és rezgő nyárfa. A hegy északi lejtőin a lue és jegenyefenyő az uralkodó. Toronymagas szálfái hűvös árnyékot tartanak. Adattuk az évenkint lehullt fenyőtüktől süppedő a talaj, melyben foltokban tengődik az arasznyira növő áfonya, dé annál több az ehető és mérges gomba, melyek közül érdekesebbek a húsos és szemcsés nyelű tinorru, a tojássárgaszínü, kellemes, kajszinbarack illatú rókagomba, a józamatu rizike, a barnakalapu vargánya, a húsos hiribi, a nagy telepekben élő kucsmagomba, a fiatal korában ehető fekete pöfeteg s a gombák' királya, a föld

1 alatt élő, burgonyához hasonlító, julius és szeptember között élő szarvasgomba. A mérges gombák legfeltűnőbb alakja a piros kalapu, fehérpettyes légyölő galóca. A jártabb ösvényekről letérő, a kerek erdei tisztásokon ott látja virítani az erdei jácintot, a mogyoró gyökerén élősködő pikkelyes farontót, a hármaslevelü macskagyökeret. A hűvös hegyhajlatok, vízmosások mélyén rejtőznek a sasharaszt, a mohos kbrpafü, a sziklafalakat vastagon belepő mohféleségek, szürke zuzmók' és a hatalmas levelű pettyes páfrányok. Hát még

1 a különféle vadöntermő rózsák, melyeknek legklasszikusabb lelőhelye éppen a Szitnya! Itt virít az óriásszirmú Roas-gallica, a felálló, kelyhű alpesi rózsa, a bíborpiros pubescens, globosa és egyik iegéraekesebb rózsafajunk, az llscana-Crép, mely a Szitnyán kivül hazánkban csak nagyon kevés helyen ismeretes. Igy botanizálva, bizony órákig tart, míg fölérünk a Koburg Fülöp herceg által 1883-ban építtetett turista menedékházzal koronázott csúcsra, honnan mindén égtáj felé bámulatos szépségű, szemfárasztó távlatú tájrészletek bomladoznak ki a szemlélő előtt. Északfelé a NagyFátra, Alacsony-Tátra kobaldösan kéklő hegycsipkéit látja. Északkeleten apró kúpként emelkedik ki a horizontból a Király-hegy csúcsa. Lábai alatt a Korpona-patakon túl, az Ostroszki-hegység szakadékos kúpjai, távolabb a Gömör-Szepesi-érchegység lánca; délkeleten a Mátra óriása, a Kékes; délen a Börzsönyi-hegység királya, a Csóványos; nyugaton a Zobor és Tribecs; északnyugaton a Kis-Magurához tartozó Rokosz szabnak látóhatárt a szépségekkel betelni alig tudó vándornak. A Szitnya északi oldalának egyik kiszögelő részéről, remek kilátás nyílik a körülbelül 8 kilométer légtávlatban fekvő Selmecbányára, mely az erdők sötét palástjából kivillanó fehér szerpentinút végén, az Ó- és Leányvárral koronázva, századok óta büszke részese a magyar történelemnek. Aki a középkori városok pezsgő életét, hajdani erődí'tvényeit, sajátságos építési modorát, szabad' polgárainak királyi, statútumokkal elősegített gazdagságát s hajdan virágzó bányászatát óhajtja tanulmányozni, az nem kerülheti el a várost. Története hosszú évezredékre nyúlik

1 vissza. Azokban a misztikus, időkbe, melyekben a kvádok birták a területet s ezeknek a szarmata-— 397 — 27