Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Mátra vidéke
uralom bukása után, több száz török család 1 maradt vissza Egerben, kik később keresztényekké és magyar családok alapítóivá lettek. * A hódoltsági részeken általában, s így Eger környékén is, a pasalik területéhez tartozó községek úrbéri jövedelmleit a pasák, begler bégek, ritkább esetben maga a Fényes Porta, érdemesebb török katonáknak, vagy a szultán kedveltjeinek adományozták azzaí a kötelezettséggel, hógy szükség esetén f eg vert fognak és jövedelmük arányában, bizonyos számú katonát állítanak harcba. így (keletkeztek a kisieob, 20 ezer akcsér nál kevesebb jövedelmet hozó »timár« és a nagyobb jövedelmet biztosító »ziamat« birtokok, melyek földesurait szpáhiknak hívták. Evlia leírása szerint, a török kincstár tulajdonát képező egri várbírtok kormányzása alá 9 ziamet és 257 timárbirtok tartozott. Hűbérbirtokosai leginkább Egerben laktak, s nehogy a jövedelmek beszedésével valami 'veszedelem érje őket, — ami pppen nem tartozott a ritkaságok közé — az esedékes adókat rendszerint a jobbágyközségek bírái szolgáltatták be. A várbirtok községei általában megtartották régi külsejüket, belső igazgatásukat, sőt a magyar hatóságokkal való kapcsolataikat is„ A török kormányzat ugyanis nem törődött azzal, hogy magyar alattvalói) »bolond szokásaik szerint« élnek-e vagy sem, csak arra ügyelt nagyon, hogy a kivetett adók pontosan folyjanak be. Ez az adózási rendszer volt az, mely szinte elviselhetetlenül nehezedett a hódoltság alatt lakó magyarságra s oka volt egyes községek, vagy egész vidékek elnéptelenedésének. A földesúr jobbágyközségeitől kétféle adót szedett. Kapuadót és tizedet. Kellett továbbá fizetni, a császári adót és a szablya pénzt. A vármegyéknek is a maguk járulékát s mikor mindezeket nagynehezen kinyögték, akkor jöttek a rendkívüli adók, melyek kigondolásában oiyan leleményes volt a török, hogy még a mai adórovók is tanulhatnának tőlük. A kivetett adókat irgalom nélkül hajtották be. Ha fizetni nem tudtak, legelőször a bírót kalodába vetették aztán olyan harács alá fogták a községet, hogy évekig sírva emlegethették. Jó jövedelmi forrása Volt a töröknek az emberrablás is. A szerte csatangoló katonák ugyanis, be-becsaptak a hódoltságon túleső községekbe, kastélyokba és a vagyonosabb családok tagjait elragadva, váltságdíj fejében engedték szabadon. A váltságdíj összege az elfogott vagyona és rangja szerint 300 gurus és 4—5 százezer akcse között változott. Akinek váltságdíját , hiába várták, azt Eger piacán, ahol rendes rabvásár folyt, eladták. Az eladott magyar vagy hozzátartozója erőlködhetett aztán, míg valahogy megszabadulhatott. A pontos adófizetést jutalmazta a török. A jó fizető nemeseknek egyélű kardot, tarsolyt, puskát, sarkantyús csizmát, föveget, köpenyt engedett viselni. A parasztok elismerésül hosszú puskát, fejszét, vasvillát és sarut hordhattak, dé ezek mellett szigorúan tiltotta a cifra ködmön viselését s azokat a rimaszombati, pásztói, körösi szűcsöket, akik ilyeneket Eger piacán árulni merészkedtek, irgalom nélkül megbüntette. 91 évi török birtoklás után végre ütött a szabadulás órája. Esz— 335 — 10
