Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Trncséntől Nagybitsségig
milyen volt hajdan itt az élet, az úri pompa. Aztán úgy véljük, mintha* a sugárkévék emberi alakokká tömörülnének. Porrá, hamuvá vált szépség, hatalom ölt új életet, hogy mint a mesék csipkerózsája, százados álom után folytassák tovább. 1450-ben Mátyás király ebben a teremben fogadta mátkáját, Podjebrád Katalint. De ez a terem látta vendégül Zsigmond lengyel királyt is, ki itt jegyezte el menyasszonyául Zápolya Borbálát, Zápolya Jánosnak, a mohácsi vész utáni zavarok magyar királyának leányát. És [ebben a teremben ülte győzelmi torát a Lipót seregeit megcsúfoló Bocskay István, hogy egy századdal később, az utolsó Ilfyésházyak pompáját élje végig. Hova tűnt azóta a pompa, fény? A habzó bársony, suhogó selyem, csillogó ékkő, tündöklő hatalom? Mivé lettek a híres dinaszták, világszép asszonyok, örömmámoros napok? Mivé a kőcsipkés, aranycirádás •fényes termek, öröm, jókedv, felzúgó éljen? Elmultak. Porrá váltak. Tűnő emlékké lettek csupán. A mai vár viszonylag legépebb része az úgynevezett M át y u s-t o•Tony, mefynek tetejére a falba rejtett lépcsőkön lehet jutni. Ez a lépcső ma is ép és föllehet rajta kúszni az ujabbkori tetőszerkezettel el J látott torony tornácos kilátójába, honnan olyan megbüvölően szép körkép tárul a szemlélő elé, melytől órák multán sem tud egykönnyen megválni. Ha lenéz a mélybe, maga alatt látja a vár romtömegét. A hosszan elnyúló város érdekes házcsoportjait. Közülök erőteljesen kiválva at kegyesrendiek százados multu, szélesen terpeszkedő társházát és kéttornyú templomát. Aztán az ódon, még a XVI. század elején épült kiuqró erkélyes városházát. Mellette a nyolcszögletű, mély kapuszínű ősi várostornyot, mely valaha az alsó vár övezetéhez tartozott s mint an •nak Budára néző kapuja, számos látványos hadi és ünnepi ki-bevonulásnak volt tanuja. Közvetlenül a vár alatt áll az alapjaiban még a XIII. században épült, de a XVI. századiban átépített városi p I e b á n ii a-t e m p I o m, mely valamikor az erre terülő város központja volt. A templom érde-í késségé az lllésházyak sírboltja. Illésházy György életnagyságú, hófehér alabástromból faragott szobra s az a remekművű szentségtartó, melyet Nagy Lajos király 1344-ben ajándékozott a templdmnak, A város épülettömegén túl tekintő, délnyugat felé látja az egyre szélesedő völgy közepén lezüstszafagosan kígyózó Vágót, Partjain,i le, egészen Újhegyig; az apró falvacskák sorát: Zablátot, Kosztolnát, Velcsicsei, Ivanócot, Nemesliszkót, Csütörtököt, Bohuszfavicot, Vágújhelyt; a jobbparton Vieszkót, Beckót, Bodankat, Rozvadzot, Bodrovnikot a baíparlon. Észak felé, ô zamoróci hegyhajlat mögül, ki-kifehérednek a jZxüÍkai apátság romjai. Mögötte, messze-messze, a láthatáron ülő Lungács erdőgazdag hegycsipkéi kéklenek. Napnyugta fe'é, a morva határon sorakozó Lopenik bércei vonják meg a látóhatárt s ha keletre fordul, végtelen távolban a Veterna-Hólához csatlakozó Strázsó s közelebb a Lungács erdővel megült hegy-völgyeit látja, melyek hájszálvékony erecskéket indítanak a Vág fe!é. Meddig nézzük a csodálatos képet? Hányszor kerüljük körül a torony tornácos folyosóját? Bizony nem tudnók megmondani, ön— 233 — 10