Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Trncséntől Nagybitsségig

kéntelen itt az ember járása-kelése, annyira feköti figyelmét a látott tájak szépsége: pasztellszínekben dúskáló színárnyalata, bámulatos távlata, hegyeinek cizellált vonulata s ha még alkalmunk volna innen ímegU tekinteni a napkeltét, vagy nyugtát is, amint vérvörös korongjával bukkan föl Strázsó mögül, vagy hanyatlik a Lopenik kobaldosan ragyogód csipkéi alá, olyan élményben volna részünk, mely ha bármerre járunk is, a legkedvesebb emlékeink közé tartoznék. -t Ma, mikor megállunk a várkapu íve előtt és szemeinket a széltől, fagytól mart büszke címerről, a várkapu ívén túl kéklő hegyekre irányítjuk; mikor a mulandóság lehangoló érzésével tapossuk a várút porondját, melynek minden porszem^ egy-egy átalakult dicsőség és mi kor a kőfalakról letekintünk a völgybe, az eleven, lüktető életet élő városkára, melynek fiai ma épp úgy örülnek az életnek, éppúgy tervezgetnek, küzködnek, fáradnak', mint századok' előtt élt őseik: szent tisztelettel veszünk búcsút az évezredes falaktól, melyek már annyit éltek, annyit láttak', amennyit ember elképzelni sem tud. Vájjon kit' adna feleletet arra, milyen lesz ez a föld' akkor, mikor a még roímjaiban is büszke falakat végképpen lemarja a hegyről az Idő és az ismeretlen korok tudósa helyét kutatja a várnak, melyről elavult könyvek, régi hagyományok beszélnek csupán?! * Trencsénnél átkelünk a Vág jobbpartjára és Isztebniken, Zamarócon át haladunk tovább, majd a Lungács tölgyesein, egymást érő keresztvölgyein, .'kopasz tetőin, .vad vízmosásain, törtetünk észak! felé. A mészhegységet jellemző gyönyörű, virágpompás tájak egy-^ mást váltják. A távolban lilakúpos hegyek rajzolódnak az ég azúrjára. Jobbról a Strázsó. Előttünk a csaknem ezer méterig kapaszkodó Vapeč. És messze-messze, északnyugatnak, az ég színével szinte öszszefolyva, a Sztari-Háj. Arrafelé vesszük útunkat. A mészköves hegyek mindinkább törpülnek". Az erdők végtelenjét itt-ott keskeny, csenevész szántók váltják. Még nem látjuk, dé tudjuk, hogy falu közeledik. Lies^kovácnál csákugyan emberlakta helyre és innen csakhamar a Vágót kisérő országútra érünk, hogy rövid félórai gyaloglás után a keskeny Vágvölgy szélére telepedett II la ván pihenjünk meg. Hlava, a középkorban nevezetes Léka, egyike legrégibb várainknak. A XII. században a templárius lovagok birtoka. Aztán Csák Máté, Stibor vajdáé, Rozgonyi Miklósé. A XV. században Kinizsi Pálé. Majd a Thurzóké és a horvát származású Osztrocsicheké, kiktől árulásuk miatt szállott a korona birtokába. Mint vár a XVI. században vesztette el jelentőségét. Ekkor a trinitárius barátok zárdájává lett, hogy egy század múlva a csendes, áhítatos kolostori zsolozsmát a rablógyilkosok hada űzze ki falai közül. 80 év előtt állami börtönné alakították át. Legutóbb itt raboskodtak és szenvedték át a cseh hóhérok embertelen kínzásainak szörnyű napjait, a Ruténföld felszabadítási harcaiban elfogott magyar fölkelők. Illavával szemben, az Okrliszkó-hegység Versatec nevű kúpja alatt

r a puchói járás egyik legjelentékenyebb községét, Pruszkát találjuk. Déli határában, a Chmelová (Komlóhegy) hóval takart csúcsáról lefutó — 234 — 10