Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Utazás Dévénytől Beczkóig

Stibor pozsonyi főispánnak adományozta Beckót. Stibor a XV. század egyik leghatalmasabb dinasztája. Zsigmond királynak mindvégig hu embere. Számos országos tisztség betöltője. Főispán, erdélyi vajda, kujáviai kormányzó, a horvátországi, dalmáciai, boszniai, moldvai, bolgárországi csaták diadalmas hőse. ügyes diplomata. A lengyel király s a német lovagrend^, valamint a prágai érsek és a husziták közötti' viszályban békebíró. És mindezek mellett Nyitra, Trencsén, Pozsony megyék kiskirálya, a mondott területek várainak, várnépeiniek korlátlan ura. Ám ez a Stibor nem azonos a kegyetlenségéről, mérhetetlen ha-* ta lomvágyéról ismert d'inasztával. A kegyetlen, a hatalmaskodó, özvegyek, lárvák könnyeiben fürdő, ezerszer átkozott, tragikus körülmények között kimúlt Stibor a fia volt. Szintén nagy úr. Boíondóc és még vagy 15 vár ura. Csák Máté korának visszaáímodója. Gonoszságainak megismétlője, Messze vidékek kizsarolója. Népek gyötrelme-, félelme, útálata és újjongó öröme, mikor gonosz életének végét szakította a halál. Ennek a fiúörökös nélkül elpusztult gonosz embernek csak egy leánya maradt: Katalin, ki 1434-ben Bánffy Pál főlovászmesterhez, az 1386-ban megnótázott Miklós unokájához ment nőül s így ő lett a bolondóci várbirtok ura. A XVII. század közepén leégett várat csaknem háromszáz év óta őröli az idő. Pusztítja az ember. És ennek ellenére még mindig hatalmas. Még mindig fenséges. Bámulatot keltő. Ezer gondolatot támasz-* tó. Hajdani bástyaövei még mindég állanak. Berogyott termei s kisded kápolnája falán még láthatók az egykori festésnyomok. Ablaküregeit itt-ott még márvány szegi. Bozóttá vadült kertjében combvastagságú rózsatövek nyújtogatják kígyóvá csavarodott tüskés karjaikat. Főkapuja fölött még ma is jól kivehető a mindén későbbi tulajdonos által tiszteletben tartott Stibor címer: a sisakos fő alatt félholdak közé zárt kereszt, melynek jobbján a hatalmat és eírőt jelképező oroszlán ágaskodik. A XV. században épített temploma mögött, szédítő meredekségű szikafal emelkedik. Ennek tetején látható ma is az a pár négyzetméter kiterjedésű bozótos térség, melyről a néprege szerint a gonosz Stioor több, mint félezer év előtt a mélységbe zuhant Vájjon ki nem ismeri ezt a regét?! ötszáz év előtt történt'. Egy borbafuló vadászat után Stibor včydá udvari bolondja kérésére elhatározta, hogy az akkor még; lakatián vidék megközelíthetet'enniek hitt sziklabércén várat emeltet. Jobbágyezrei egy évig építették a csodavárat. Egy év múlva hetedhét országra szóló dáridóvai ülte meg fia lakodalmát az új várban. A hónapokig tartó dínom-dánom napjainak egyikén Stibor kedvenc kutyáját egy régi, hűséges szolgája önvédelemből megütötte. A borgőztőí fölhevült vajda rettenetes haragra lobbant. Maga elé hozatta à szolgát és kiadta a parancsot: »ahol a sziklafal legmeredekebb, ott taszítsátok a mélységbe, hogy úgy zúzódjék össze nyomorult teste, mint ahogy kedves állatom lábát ő összezúzta.« A szolgák elhurcolták. A szerencsétlen az iszonyú mélység szélén, a halál rettenetes pillanatában megátkozta urát, hogy ugyanolyan kínos halállal pusztuljon el, mint Ő. Az átok teljesült. Egy dáridós éj— 225 — 10