Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken

Az Északkeleti-Kárpátok területe, a Coistobocus népnek tulajdonított barbár pénzek lelőhelye. A kvádoknak kb. 600 évig tartó felvidéki tartózkodása s a rómaiakkal való hol békés, hol ellenséges vi-> szonya, érmészeti tekintetben is erős nyomokat hagyott az utókorra., A Vág völgye ugyanis már a legrégibb időben, fontos kereskedelmi útvonala volt az ősnépeknek, melyen a mai csácai völgyön és jablunkaihágón át, kényelmesen közlekedhettek. Ezen a kereskedjelmi útvonalon; a köztársasági Róma kalmárai is járták az Északi-tenger partvidékeit, hogy innen az akkori korban felette keresett borostyánnal térjenek vissza deli hazájukba. Mi sem természetesebb tehát, minthogy ezen a rêvent köztársasági dénárok, dyrrhachiumi drachmák kerültek a területre, melyeket aztán a megfelelő kúltúrfokra emelkedett őslakók fejedelmei, mint kedvelt pénznemeket utánoztak és azokra saját neveikét verették. A Vág és Garam vidéke tehát felette gazdag ilyen k v á d érmekben. De ezekből van egyszersmind tudomásunk azon főnökök neveiről is, kik közvetlenül a Kr. előtti időkben és a Kr. utáni I—II. században uralkodtak a kvád' nép fölött. Az első névvel ellátott kvád pénz Poltivarus nevét örökítette mleg. A 'második Sissavarus egykori uralmát hirdeti. A történelmi korba lépett fejedelmek közül Vanniusé az elsőség, A Vanniust elüldöző Sidó és Italicus királyoktól (51—69.) eddig mégi nem találtak érmiet. De annál inkább' a római légiókkal harcoló Omisarus (169—174.), valamiint Ariogesus (174—175.) és a kvád-markomann szövetségre emlékeztető Ariogésus-Baliomarius érmeket, melyek lelési főhelye a Vág völgye. A múlt század nyolcvanas éveiben a trencsénmegyei Zsolnán 140 —150 drb.-bó! álljó, r ó lm a i u t á in z a t u érmet leltek. Ezek nagy része azonban úgy elkallódott, hogy mindössze 28 darabot tudtak belőlük! a tudománynak megmenteni. Az árvamegyei N a g y b i szte rec Trinini nevü sziklacsúcsán lelt arany-ezüst barbár érmek egy része Nagy Sándor és Fülöp IV. századbeli görög tetradrachmáinak esetlen utánzatai. És ilyenek a Liptó és Turóc megyék földjéből kikerültek is. A vidék lakosságának a rómaiakkal fenntartott érintkezésére világít az a sok római érerr^ melyet Marcus Auréliustól II. Valentřhiánusig, a Felvidéknek csaknem mindén részében ta'áltak. Igy a történelmi sorrendet betartva, találtak Didius Julianustól, (193—211.) Septimus Save ru stól, (211—217.) Elagabalustól, (222—235.) Philippus Arabustól, (249—251.) Deciustól, (251—253.) Valeriánustól, (260—268.) Diocletiánustól, (284—305.) Nagy Constantintól, 323—337.) és Valentinianustól, (364—375.). Időrendben az utolsó római érem If. Valentiniánus v(392.) tetradrachmája, dé amikor ezt verték, a pannóniai római uralom már utolsó napjait élte és nem' sokkal később, össze is roskadt a barbársági egyre növekvő súlya alatt. Az énemleleteken kívül, Róma egykori hatalmát ma alig őrzi valami" a Felvidéken. A Duna balpartján épült castrumok az idők folyásában egytől-egyig újgy elpusztultak, hogy ma már legtöbbjének nyomát se találja az utód. Pedig hölgy ilyenek voltak n eme sák Aquincum, Castra ad

1 Herculem és Salva átellenében, hanem a Garam és Ipoly folyókl mentén több helyen is, azt egykorú följegyzésekből tudjuk. A Morva folyó balpartján, a ppzsonymegyei Stomfa közelében, a múlt százacf kilencvenes éveiben egy 17 méter szé'es, 47 méter hosszú erőd nyo— 134 — 10