Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken

hajlék készítésére, a hód

1 földalatti kunyhók építésére és erd'őírtásra serkentette. Kitalálta, miként lehet a fémek ismerete nélkül kifúrni a követ. Észrevette a víznek tűzokozta átalakító hatását és egész életmódja megváltozott, midőn az agyag képjékeny tulajdonságára és az edénykészítés módjára rájött. Megfigyelte a magvakat érlelő, elhullajtó, új nemzedékeket támasztó növények életét. Beleavatkozott a természet munkájába és a mocsári disznótól eltanult földtúrással, maga kezdte el szaporítani a táplálkozásra szánt magvakat. , , Fejlettebb gondolkozást, ízlést igazoló, díszítő, csinosító érzéke nyilatkozik meg edényein, eszközein és ékszerein. Keramikája, mint edényei, orsókarikái, gyöngyei, nehezékei gazdáig változatából látjuk, 4a tervezői |és rajzkészségnek a formaérzék kifejlettségének, Ízlésnek, csinnak, bámulatos jelenségeit mutatják. De fényt vetnek ezek magára az ősasszonyra is, aki éppen úgy szeretett szép lenni, éppen úgy szeretett tetszeni, mint a mai. Hajába apró, csillogó csigahéjat fűzni. Karjára, nyakára, déntálium kagylóból, agyagból, gyönlgyfüzárt rakni, magát fölcicomázni, kívánatossá tenni. Mikor ezeket az ősi sírokból kikerült gyöngyfüzéreket a múzeumok tárlóiban meglátjuk, önkénytelenül is .a kérdések

1 egész sora tódul ajkainkra. Vájjon miért volt olyan kedves egykori gazdájának,, hogy magával vitte még a sírba is? Milyen emlékek fűzték hozzá? Tánj !a mátkája adta egykor, az obszidiánnyilas, kőfejszés vitéz? Tán az) anyja, nagyanyja családi kincse volt? Tán a szülő becéző szeretete fűzte leánya őz,nyakára? Tán a hadakozó férj hozta emlékül messziről? Ki tudja? Ki mondja? Egy azonban igaz, hogy rendeltetése azonos volt a mai igazgyöngyével. A szeretet, szerelem, hiúság, tetszeniiivágyáis szimbóluma volt már akkor is, és a maguk primitívségükben éppen olyan, kincsei voltak a kőkori nőnek, mint ma a legszebb gyémánt kollier. Csak! az izlés változott azóta. Csak az évtízezrek sora tűnt tova, egyéb semmi... semmi! t És ha megnézzük agyag orsókarikáinak, nehezékeinek formagaz(dagságát, edényeinek díszítő motívumait, meglepődve látjuk, hogy a vonalak vezetésében, mintáinak kigondolásában valóságos mester, kinek keramikai d'íszítőstilusa olyan fejlettségről tesz bizonyságot, mely évezredek folyamán alig lett nemesebbé. Ezek után vájjon vitatható-e, hogy a kőkori ember életében nincsenek szellemi megnyilatkozások, hogy egyre zakatoló, teremtő, alkotó agyának viszonylagos eredményei mögötte állanak a későbbi évezredekben élő népek korszakos találmányainak

1 és azok ered'mér nyeinek?! És kétségbevonható-e, hogy alkotásai: a kovából kicsiholt tűz, a csonttal fúrt kőbalta, a sodrott bélhúr, a kőgyalu, kapa, a hajlék

1, ä ruha, a vadászás, halászás, földművelés, edény készítés tudománya, nem a számító, öntudatosan cselekvő ész munkája-e? Azé az észé, mely» fejlődésének már kezdeti fokán, kiemelte állatkortársai közül és pre de stinálta részére a mind'en teremtmény fölötti uraimat!