Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Felvidék érdekesebb barlangjai és szurdokvölgyei

A barlangjáratok ezen a helyen szövevényessé válnak. Többfelé ágaznak, összeszűkülnek. Aki nem ügye! itt, az könnyen eltévedhet labirintszerű tekervényeiben, melyek legszebb részei a Pisai ferde toron y s a hófehér, áttetsző cseppkövekkel ékeskedő Vízesés. A B r i t z c s a r n o k ba in parányi tavat talá ! az ember. A V e r z o v sz ki-terem fantasztikus alakú sta'aktítjain és sia'agrnitjáin túl következik a barfang csaknem külső tetejéig érő legmagasabb pontja, a Tündér lak, mely valóban tündéri látványt nyújtó pompásnál-pompásabo kövek csoportja. A Tündérlaktól kezdve lefe'é kezd lejteni az út. Alászálló lépcsőkön, egymásután következnek a Nagy vízesés, Bőgő oroszlán, Nagyfejű J o key-, majd a dómszerűen kibővülő és a magasság sötétségébe vesző Nagyterem érdékes alakzatai s ezfsk folytatásában a Templom, Oszlopcsarnok-, az errősen összeszűkülő K i s c sa r n o'k és a nehezen járható Méíyút, mely után a falakra telepedett mészportól Fehérháznak nevezett terembe öblösödik a járat, hogy beletorkolják a már egyszer bejárt folyosóba és innen kivezessen a szabadba. A Bélai-barlangtól nyugotra, légvonalban mintegy másfél kilométer távolságban emelkedik az 1605 méter magas Vaskapu s ennek oldalában, 1350 méter magasságban nyílik az A la b'ás t romba r lang, mely a hegység

1 szerkezetéből következtetve, valószínűleg összeköttetésben áll a Bé'ai-barlang járataival. * ; Ha az ember Kassáról kiindulva Nagy-Idán és Szepsin keresztül vasúton teszi meg a Jászóigi terjedő mintegy 43 kilométeres útat, kedves napsugaras tájakon, alacsony dombvonulatokon, lombďús hegyek alján, pompás, üde rétségeken döcög vele a vonat. Itt-ott, apró falvacskák kucorognak a sínpár mentén. Másutt a Kassai-hegységből lefutó patakokat szegélyező fűzfák árnyékában gulyák delelnek. Távolabb kecskenyáj legel a hegyoldalon. Herét vágó munkások kaszát kalapálnak az árnyékban. Itt-ott a zsinórszerűen kanyargó patakban, térdig vízben ál o asszonyok sulykolják a ruhát. Dolgozó fehérszemélyek a határokban. Kapálnak, kendért nyűrnek az alig lépésnyi széles szántókon, melyek mintha egymáshoz illesztett színes szaiagcsíkok volnának, fölkapaszkodnak az erdőaljakig. Mikor a vasút Szepsinél bekanyarodik a Bodva völgyébe s a mozdony belesivít a Cserhát kjed'ves, nyugodt hangulatába, egyszerre megváltozik a vidék képe. A szelídén dbmbosodó nyíltabb tájakat a Bodva-völgy szélén húzódó hegyek váltják. De mintha megtagadná magát az errefelé húzódó tornai és szomolnoki hegyek karsztja, a magaslatokat mindenütt dúslombú erdő fedi, mely mélyen lehúzódik a völgy talpáig

1 s alig hagy va'ami helyet a sínpártól elszakadni nem tudó útnak. Szepsitő! mintegy 10 kilométerre, a vonat ablakából kitekintő, a vidéken ritka nagyságú kéttornyú templomot lát rárajzolódni a háttéri hegyek sötétzöld palástjára. Míg megkísérli tájékozódni: hol, merre jár, melyik faluhoz, városhoz ért, a kalauz unottan kiálltja a hatalmas kéttornyú templomhoz s a vele egybeépült emeletes háztömbhözi — 90 — .1