Bányai Pál: Felsőgaram

Valamit tennie kellett, hogy a nagy erőket, amelyek dagasztották, kiszabadítsa. A tűz elé ugrott, tenyerével nagyot csapott a földre, csiak úgy döngött, leguggolt, csizmás lábait maga elé rúgta, veszettül járta a betyártáncot. Bíztatták: a többiek: ,,Rúgjad testvér, büdös a világ!" Ütemesen tapsolni kezdtek széles tenyerükkel. Nemsokára tizen táncoltak Jano mellett. Árnyékuk óriásira nőtt a tűzfényben. Óriások ereje rezgett a levegőben. Valaki lassú mély hangon énekelni kezdett. Egyszerű szlovák dalt. Jánosikról az igaz betyárról, szegények istápolójáról, gazdagok ostoráról. „Hej betyárok, betyárok! Ne higyjetek az uraknak, de higyjetek szegényeknek, magas fáknak az erdőben, madaraknak levegőben ..." Szállt a nóta, betyárnóta, hegyek, völgyek, vizek felett. Szállt a nóta, szegénynóta. Tialán maga Jánošík is meghallotta, mert a monda szerint nem halt meg, csak alszik, rézzel kivert rettenetes fokosa a kezeügyében, hogy kezébe vehessla, harcba vihesse, ha majd harcbaszállanak a szegények a gazdagok ellen. Szállt a nóta, igaz nóta. Meleg, szelid szél fújdogált. Megsimogatta az emberek, dolgok arcát. A mezők fekete hajlásaiban szerelmes párok ölelkeztek. Élünk! Élünk! Katka ébren feküdt ágyában. A szél szárnyán hozzá is elszállt a dal. Hallgatózott. Mintha nagy haragos szív dobogott volna a sötétben 95