Bányai Pál: Felsőgaram

XIII. Mindössze két órát alhatott Jano, amikor felrázta őt Katka, hogy ideje már, induljon munkába. Nehéz volt Jano feje, szájában keserű büdösségeket érzett. Mintha agya megállt volna, nem tudott gondolkozni. LJtközben kitisztult a feje. Aztán ott állott a munka előtt Megszólaltak a harangok. Lassan tétovázva megindult, hogy munkáját megkezdje. Azt várta, hogy történjék valami, de nem történt semmi.. A többi munkás is így volt. Még senki sem tudta, hogy mit fog hozni a délelőtt. Rettenetes hőség volt. Irdatlan hajók fűtőihez voltak hasonlatosak a munkások, a.mint a. földet lapátolták. Sehogy sem ment a munka. Máskor egységres hatalmas folyam volt, ma, mintha megannyi apró patakocska. Minduntalan abbahagyták munkájukat az emberek. Fejüket felkapták, hallgatóztak: mintha titkos jeladásra vártak volna. A lázadás gőze rezgett & levegőben. Úgy érezte Ja.no, hogy lábai előtt a földnek szájjá nőtt, gúnyosan röhög a szemébe. „De jó volna berúgni megint! Megfeledkezni mindenről, nem tudni semmiről, buta érzéketlen baromnak lenni..." A mesterek, mintha megérezték volna a feszültséget, még jobban lármázták, mint máskor. „Hogy ordítanak a bestiák, mi meg tűrjük. Mindent tűrünk. Azért szállították le a bérünket is.. 84