Bányai Pál: Felsőgaram

XII

I. Este elment Jano a szövetkezetbe. A nagy ivóhelyiség tele volt emberrel. Kék tetőt vont a füst a fejek fölé. Olyan szaga volt az ivónak, akár a jól bezsírozott bagariiacsizmának. Ittak az emberek. Hlinka-, agrárpárti újságokat olvastak, inert, csak ilyeneket tartott a kocsmáros. Beszélgettek az emberek. Két munkás vitatkozott hangosan. Egyikük, harmincéves, ragyásarcú ember, kommunista volt. „Nem tűrhetjük, hogy leszállítsák a bérünket. Meglátjátok, ha most nem szállunk szembe velük, két hét múlva új huncutsággal jönnek." „Hát mit tegyünk ?" „Holnap, munka előtt, bemegyünk néhányan az irodába és megmondjuk, hogy vagy megfizetik a régi akkordot vagy nem dolgozunk!" „Oszt ki legyen az a néhány? Hisz mindegyiknek a nadrágbaesik ,a. bátorsága, csak ráj;anézz,en a mérnök." „Bemegyek ma.jd én! Csak lesz valakiben annyi bátorság, hogy kövessen!" Kiköpött a kommunista. A másik, fáradtarcú bajuszos ember volt, egyideig nem felelt, aztán azt mondta: „Nékem családom van, menjen olyan, akinek nincs." Senki sem avatkozott a vitába. Az arcokon határozatlanság látszott. Olyanok voltak az emberek, 80