Bányai Pál: Felsőgaram

emberarcú csillék szájukban fehér táblákat vittek, fehér táblákon fekete betűket. Fekete betűk. Fe—ke—te be—tü—ü—ü—ük ... Becsapódott egy ajtó. „Mit lármáztok, ha édesapátok alszik?!" Felébredt Jano. Elment sétálni a mezők felé. Sárgán lobogtak a mezők a napban. A mezőkön keresztül kék patak folydogált. A patak vizében a fiatalság fürdött. Leányok ingben, legények alsóban, gyerekeik meztelenül. A legények teste fent barna volt, alul fehér. A leányok nyaka volt csak barna, meg ia lábuk szára. Egyik-másik legényen városi úszónadrág volt, a többiek nagyon megcsodálták. Büszkén hordta fejét a legény. Mellük, ágyékuk átrajzolódott a nedves ingen, ezért nyakig guggolva ültek a leányok a vízben. A legények víz alatt alájuk úsztak, megcsipkedték {kiemény húsukat. Visítottak a leányok. A patak alsó felén csődört úsztattak legények. Kicsinyek voltak az állat hatalmas testéhez mérve. Pirosszemű barna csődör volt. Fújt. Prüszkölt. Mellső lábával a "vizet kapálta. Levágta magát a vizbe, meghengeredett benne. Olyan volt mint holmi őskori szörnyeteg. Beleillett ebbe a nagyszerű vidékbe, amely maga is hatalmas volt. Meztelen gyerekek táncoltak körbe a réten. Énekeltek : „Patak partján béka lakilk, kutykuruty, íklutykuruty. Reggelire legyet eszik, kutykuruty, kutykuruty." 77