Bányai Pál: Felsőgaram

Mélyre lát a várandós asszony szeme. Arca békés volt. Kissé sárga kezeit összekulcsolta hasán. Olyan volt akár egy egyszerű, fából faragott Mária. Furcsa muzsikákat hallott. „Rugdalódzik a szentem." — mondta. „Ha erősen rugdalódzik akkor fiú lesz. Ismerem már a különbséget, négy fiút

t két leányt szültem." — jegyezte meg egy másik asszony. Megértő szemük volt az asszonyoknak. Mosolygott Katka. A napsütésben olyanok voltak az asszonyok, mint megannyi bokréta. Vörös szoknyát viseltek, virágos kötényt, inget, négyszögletes fejkendőjük is virágos volt, alóla kontyuk furcsán kiállott. Barna volt az aszszonyok arca. Árnyékuk, mint megannyi lila tehén, feküdt el a, sárga földön. Egyideig szülésről, más asszonyi dolgokról beszéltek, aztán a bérleszállításra terelődött a beszéd: „Már így is bűvészkedni kellett, hogy meg lehessen élni abból a kis bérből. Legalább, ha nem kellett volna belőle a régi adósságot fizetni, amit a munkanélküliség ideje alatt csináltunk." „Én bizony nem fizetem! Megfenyegettek a. szövetkezetben, hogy végrehajtanak miatta. Ezt la, vihetitek el tőlem! — mondtam nekik és felhajtottam hátul a szoknyámat." * Nevettek az asszonyok, de nem volt lágyság nevetésükben. Haragos jércékhez hasonlítottak. „Az én férjem, amikor tegnap hazajött a munkából, húsz koronával kevesebbet adott, mint máskor szokott. Azt mondta: No asszony, még az egyszer utoljára berúgok, nem telik majd ezentúl pá75