Bányai Pál: Felsőgaram

A férfiak törvénye volt ez. De betartását megkövetelték, mégha ezer kilométerre is voltaik és ha maguk ezerszer is megszegték a házastársi hűséget. És az asszonyok, gondolatuk árnyéka volt a férfiak gondolatának, még keményebben megkövetelték a férfitörvény betartását. A meddő asszonyt gúnyolják falun, a házasságtörő asszonyt gyűlölik. Amíg eljárt hozzá Jano, azt hitte Bojkoné, hogy szereti. Amikor elhagyta őt, nagyon szerencsétlennek érezte magát, De amikor a friss fájdalom elhalkult, gondolkozni kezdett kettejük fölött és felfedezte, hogy nem is szerelmet, csak hálát érzett Janóval szemben, mert testét jóllakatta. Lelkében sosem foglalt helyiat. Azon az éjszakán, amikor fehéren feküdt a kertjében és hozzálépett Jano, még magával a kénbűzös sátánnal is nászt ült volna. Vad héjjanászt. Egyedül volt Bojkoné nagyon. És az a felfedezés, hogy nem is szerette Janót, elgyengítette. Tűrővé tette. Mert ha szeriette volna, sziemha tudott volna szállni az egész faluval, gyalázkodásra gyalázkodással felelni, hogy megvédhesse jogát a bűnre. De így igazat adott az asszonyoknak: „Igen, bűnös asszony vagyok." Sokat gondolkodott az életről, amely ilyen csúful elcsúszftatta. Sokat foglalkoztatta a falusi legényeket is Bojkoné esete. Esténként, ha összejöttek egy kis beszédre, mert a legények is szeretik a pletykát, egyébről sem beszéltek. Az eddig megközelíthetetlen jassz ony hirtelen 66