Bányai Pál: Felsőgaram

„Mit tettél Jano? Biztos gyerekem lesz. Hát azt hitted, hogy én nem kivántam, de okosabb voltain náladnál, hisz így is alig tudunk megélni." Amikor terhes lett Katka, arra gondolt, hogy magzatát elveszejti. Volt egy asszony a falúban, aki túróért, zsírért, krumpliért elvégezte az ilyesmit. De nőtt benne a gyerek és vele együtt nőtt anyasága is: gondolatai közepén immár csak az új gyerek úszkált. „Csi esi csija... kicsi aranyom." Amikor óráját érzi közeledni a várandós asz­szony, olyanná válik, akár a nöstényfarkas: fogával marja el magától szerelmet kivánó párját. Fiatal volt Jano, nehezen tudott meglenni asszony nélkül. A falúban sok asszony élt özvegyi életet. Fér­jüket megölte az erdő, vagy világgá verte a munka­nélküliség. Nappaljukat kitöltötte a munka, de éj­szakánként égő szemekkel hevertek fekhelyülkön, tes­tük sírt a férfi után. Ezekre az asszonyokra gondolt Jano, ha vére nem hagyta nyugodni. Reggelenként, amikor munkába ment, úgy érezte, mintha nehéz, saerelemtől jóllakott szaga lett volna a levegőnek. A vastagon trágyázott föld szaga jutott az eszébe. Bojkö Matyó házát csak egy méteres palánk vá­lasztotta el a Piviár háztól. Bojko már harmadik éve kint volt Argentiniában. Ügy volt, hogy fiatal felesége, két kis fia is utána származik, de nem volt Bojk'onak szerencséje a fene nagy idegen országban. Nagy sze­mű, feketehajú, barnatestű asszony volt Bojkoné. A falusiak „cigányasszony"-nak nevezték. Nem haragból adták neki ezt a nevet, csak úgy szokásból, mert min­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom