Bányai Pál: Felsőgaram

Más apák is kövekfkel kedyesikjedtek gyermekük nek. A gyerekek tiszta kedve új játékot alkotott. Nevet kapták a kövek. A feketék, amelyekben aranyként, vékony erekben valami fém csillogott, generálisok lettek, a kékek, amelyekben fehér kristályok látszottak, ezredesek, a pirosak hadnagyok, az egyszerű sárgák bakák. Egy generális húsz bakát ért. Azért a régi értékek is megmaradtak: egy rézgombért négy generálist lehetett kapni. Ingadozott a kövek árfolyama, akár a részvényeké a börzén. Még háborúságot is okozott. Nap-nap után összeverekedtek a gyerekek a faluban. Közel volt Jano a földhöz, új gondolatokat ébresztett benne. Föld. Paraszt. Nem lehet elválasztani a kettőt egymástól. Parasztok. Azelőtt megvetette őket, valahogy lovakhoz hasonlította, akik nap-nap után ugyanazt a szekeret húzzák. Erőlködtek, akár a lovak és a szaguk is lószag volt. Király volt ő hozzájuk képest! Végtelen volt a fatörzs kezei alatt, végtelen volt munkája is, nem függött naptól, esőtől, szárazságtól. A gatter mindég dolgozni tudott. Vasárnaponként gondtalanul élhetett, azt tehette, amit akart, a parasztok pedig azalatt ünneplőben a földjeiken jártak, kóstolták a földet, az eget nézték, remegve a termésért. És éjszakánként nem tudtak aludni, mert arra gondoltak, hogy jaj Istenem, jég verheti el a termést. Aztán egyszerre csak vége lett a fatörzsnek, végje lett a munkának. Tétlenül, munka nélkül folyt az élete, a parasztok pedig még mindég dolgoztak. 4* 51