Bányai Pál: Felsőgaram

Parasztok. Igáslovak. Arra gondolt, hogy kár volt, hogy apja eladta. ia földjét, ha nem adta volna el, mily jó is liett volna dolgozni rajta. Mert a munka madár, elrepül, a föld tehén, szelíden legelészik. „Jó volna parasztnak: lenni!" Irigyelte Jano a parasztokat. Pedig most volt munkája. De nem örülhetett neki, mert arra gondolt, hogy amióta megállt a gatter, már hányszor psett meg vele, hogy munkájától elkergették. Ki tudja, mikor kell majd itt is letennie az ásót?! Kegyetlenül becsapottnak érezte, magát, nem hitt már a munka végtelenségében. És a munka, megváltoztatta a környék képét: új formákat alkotott, kemény egyenes vonásokat rajzolt a. földbe, a dolgok véletlen rendje helyén szándékos rendet teremtett. Néha, mintha fellázadt volna a föld, megindult, töltésiek csuszamlottak meg, árkok dőltek, be, de hiába, béklyóba volt már verve: acélbéklyók voltak a sínek a föld testén. De nemcsak a .környék változott meg, megváltozott maga a munka is. Kezdetben vékonyka hangja volt, vinnyogott akár a csecsszopó, de mélyült, fiú lett, legényke, sudár legény, dübörgött, akár a haragos férfibeszéd. Az emberek is megváltoztak. Munkanélküliségtől puháravert emberek kezdték meg a vasútépítést: gondolatuk alázatos volt, akár a hivők imája Istenük árnyékában. De a munka haladásával kihullott az alázat lelkűkből, farkasfoga nőtt ia bárányoknak, gondolatuk merész lett, nem állott meg Isten és ember előtt. Napirenden voltak a rossz munkaviszonyok elleni apró, egyéni lázadások. 52