Bányai Pál: Felsőgaram

de hirtelen eszébe jutott, minek is, nincsen neki semmi dolga, ami miatt érdemes volna felkelnie. Ágyban maradt. Meleg volt az ágy, odakint a felsővidék kemény tele ordított. Vagy farkasok ordítottak? Éjszakánként n,em aludt. Néha felkelt, mezítláb ide-oda járkált órákon át a szobában, néha szirénabúgást hallott, néha gattermorgást. (Ha valamelyik gyereke így meglátta, fejére húzta a takarót és alatta sírta ki kis szive félelmét.) Eleinte még reggel felkelt, hogy megmosakodjék, de később valahogy érzékeny lett a teste, ha kibujt az ágyból, reszketett, fogai vacogtak, már nem kelt fel mosakodni. Büdösen, szőrösen feküdt hétszámra az ágyban. Mintha holmi tömegnyavalya dúlt volna a faluban, majdnem minden házban akadt ilyen örökösen heverő ember. Katka eleinte azt hitte, hogy csak úgy, lustaságból fekszik Jano. Morgott egy keveset: „Már ki látott ilyet, fényes nappal az ágyat nyomni, nem szégyenled magad?!" De később már megijedt, azt hitte, hogy valami komoly baja van. „Mi bajod van Jano? Mid fáj? Ne küldjek el valamelyik okos asszonyért, hogy meggyógyítson?" De Jano csak gorombán rámordult: „Erigy a dolgodra, hagyjál békén!" Gonosz szemekkel meredt mindenkire és gonosz szavak hagyták el a száját. Apró dolgok miatt veszekedett Katkával: „Az a leányka már megint miért nincs megfésülve?! Űgy jár, mintha cigányrajkó volna. Egyéb dolgod sincs, miért nem viseled a gondját?"