Bányai Pál: Felsőgaram

semmivel sem volt megelégedve. Egyszer éjszakára marasztalta Piviárné a leányát, mert nagyon esett odakint az eső. „Nem merek én ám lefeküdni magánál, mamka. Biztos bolhák vannak az ágyban, még összeharapnak, oszt csupa piros lesz a testem .»,— mondotta a Leány anyja meghívására. „A fene a jó dolgodat, de nagy frájla lettél! Már a bolhától is félsz, mintha a zsidóékban nem volna..." Nagyon megharagudott leányára Piviárné, azóta csak frájlának nevezte. „Inkább el se jöjjön, csak mérgeskedik vele az ember." A faluban azt beszélték, hogy a kocsmáros fiának a szeretője a leány. Jano füléhez is eljutott a pletyka. Máskor nem igen törődött testvérei dolgával, de éppen akkor ital volt benne, nagyobbnak látott mindent. Elindult a szomszéd faluba, hogy megfenyegesse nővérét. „Ha zsidó fattyút hozol haza, kitekerem a nyakadat!" — mondta neki. A leány csak a vállát vonogatta. Nem szerették a zsidókat azon a vidéken. Ügyvédek voltak a zsidók, kupecek, kocsmárosok, fások. Lépten-nyomon beleütköztek a szegények |a gazdagságukba. Néha otthon maradt Jano este. Elnézte ilyenkor, hogyan mozognák anyja ujjai, amint valami ruhafélét javítanak. Mintha külön életet éltek volna, még tár, álmában is mozogtak. Sárgák, eresek, bütykösek, repedezettkörmüek voltak, gyengék és erősek egyidő14