Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Tájak és távlatok - Moszkvai levél

Tatjána írt. A leveléből levendula s fahéj illata szállt. A Kreml rőten szunnyadt a szürke ködben. Bástyái ormán tompán, imbolyogva lidércek ültek, s a fák szívdobogva lesték az árnyak sápadt csapatát. Tatjána írt. De a Szabor felett tespedten, bénán, lomhán megült a csend. Az örökmécs haldokolt odabent, az ikonok és kandeláberek, az arany, márvány, opál és malachit, a karrarai rózsás oszlopok nem várták többé azt a valakit, aki időnként virágot hozott fátylas menyasszonyok úrasztalához. Az orgonán még tömjén szaga szálldos, de már fakó a halvány alabástrom, a baldachinon megkopott a bársony, homályosak a glóriák, s vakok, fénytelenek a színes ablakok, holtak, akár a kiapadt kutak; tompán őrzik egy késő bűntudat reménytelen, sivár bűnbánatát. A pópa meghalt; föltámadott az ember, csatába kezdett múlttal és jelennel, s üzent, hogy ott, hol az enyészet tesped, lőni kezdték a Téli Palotát. Az ódon, vén kárpitok megremegtek, ködkíirt búgott a messzi kikötőben; új hajnal volt szikrázva születőben. Auróra — Hajnal! Vége az éjszakának; ágyú dörgött, páncélkocsik robogtak — zálogai megváltó, szép halálnak —, s már a Kreml tornyán is fel lobogtak 74