Bányai Pál: Fakó földek

rikarikarikari . . . „Meséljen nyanya." . . : Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg cigány . . . Rongyacigányrongyacigány . . Egy ideig határozatlanul topogott a laktanya előtt. Félt. De aztán benyitott. Egyedül találta a falusi csendőrosztag parancsnokát. Mindjárt előadta áradozó szavakkal panaszát. Az őrmester végighallgatta, nem szakította félbe. Csak nem hitt neki. Errefelé nem kellett a cigányleányokat megerőszakolni. Kedvére voltak akárkinek néhány koronáért. „Jól vani Erigy csak haza. majd utána nézek a dolognak." „Most jöjjön. Most mindjárt! Vegye azt a szuronyos puskáját és a vasat is vigye magával. Csukja be börtönbe, hogy megfogyjon a teste, hogy megsápadjon az arca, annak az átkozottnak. Jaaaj, az én jó, szép kis unokám! Jaaaj, az én ártatlan kis virágszálam! Jaaj, az én egyetlen örömöm!" „Ne óbégass! Nem megy az olyan egyszerűen lecsukni valakit. Ki kell vizsgálni előbb a dolgot." Egy pillanatig már a nyelvén volt, hogy azt mondja: A cigányokkal nem bánsz ilyen kesztyűs kézzel. Csak viszed. Dehogy is vizsgálod ki a dolgát. De nem ezt mondta. „Hát nem hiszi el? Hiszen mondom, hogy úgy történt." „És ha a bíró fia azt mondja, hogy nem 9 ií igaz f „Hát így hazudna? Mondja az én unokám91