Bányai Pál: Fakó földek

mert csak a régi táncokat ismerték. Ájnevájdrájt ide-oda ráncigálták a markos parasztíegények. Olyan volt szegény, min;t a megriasztott egérke, nem tudta, hogy kinek a kedvében járjon. iMiskó gavallér volt, de a többi legény meg még talán meg is verte volna. Mármár verekedósire került a sor, amikor az öregebbek is beleavatkoztak. A végén megegyeztek a legények egy módisi, két régi arányában. Nemsokára lábdobogástól, kurjongatástól és visítástól hangzott minden. Zene, zene, zene, zene, zene szólt a faluban. A kerítésen kívül, bámészkodók álldogáltak. Leányok virágos keszkenővel a kezükben, ajkukon felkínálkozó mosollyal, arra vártak, hogy valamelyik legény befizessen érítük. Éliás anyó is ott állt. Neki már csak az evés okozott gyönyörűséget, a zenét is csak úgy hallgatta, mintha rágná. Szaglálódzott, nyálat nyelt, vértelen, fogatlan inyét nyalogatta. Kari, egy tizenötéves cigányleány is ott állit a bámészkodók között. Szerette a muzsikát, az emberi párok mohó tapadását. Testét halkan ringatta, mintha ő is táncolt volna. Beszorította arcát a kerítés lécei közé. Falusi leány szeretett volna lenni. Ünneplő ruhában ott állani a többi leány között. Szebb lenne valamennyinél és minden legény csak vele akarna táncolni és a többi leány megpukkadna mérgében. Aprókat kuncogott, úgy, ahogy a gyerekek szoktak valami tilos nevetségesen. Valaki meglökte. „Mit bámészkodsz itt, hé?! Talán lopni akarnál?" 78