Bányai Pál: Fakó földek

Ijedten hátrafordult. A Furgyik Anti mordult így reá. A haja a szemébe lógott, vad volt a szeme. „Semmi köze hozzá!" „Ne szájalj, mert orroncsaplak, béka!" De már nem isi törődött vele tovább. Csak úgy unalomból szólt rá. Elül-hátul megigazította két kezével a nadrágját és széles léptekkel elment a kerítéstől. Kari utána köpött. „Disznó!" Megint a mulatozók felé fordult. Bednárik Miskó úgy táncolt a párjával, hogy Ájncvájdráj a fülébe húzhassa. Finom vörös erecskék látszottak a szemében. Nagyokat ordított: „Csak a módis!" Magasra emelte párját, úgy forgatta. Nyaka belevörösödött az erőlködésbe. „Hogy henceg." „Mintha csak ő volna itten." „Plédig nem is tudja a módisit." A szegényebb legények irigykedtek így, mert Miskó a leggazdagabb paraszt fia volt. A mulatozók testéből hőség szállt fel. Izzadt szaga lett a kocsmaudvarnak. Az egész falunak. Más izzadságszag volt ez, mint a hétköznapi. Az kesernyés volt és józan: a munkából lett. Ez buja volt és szertelen, mintha holmi irtó pálinkáshordónak ütötte volna le valaki a tetejét és ez gőzölne. Zene, zene, zene, zene, zene szólt a faluban. Seszták is forgatta Máriisát. „Csak szívesen!" 79