Bányai Pál: Fakó földek

apátok! Ez meg azért, hogy igazat adsz a papnak! Nesze, nesze! Jaj, széjjeltéplek! Meggyilkollak! Hol a fejszeee?" Már azt sem tudta, hogy mit tesz, összefolyt előtte minden, a foga csikorgott. Hirtelen leeresztette felemelt kezét és leült. Nagy kortyokkal kiitta a vizes korsó egész tartalmát. Aztán megtörülte a száját. Az asszony fehéren, csendesen sirdogált. „Elmegyek anyámhoz, sosem jövök vissza!" „Csak erigy Isten hírével, akkor lássalak, amikor a hátam közepét!" Másnap reggel haza is meint az asszony az anyjához. A többi asszony okosabban csinálta. Igaz, hogy nem a maguk fejével gondolkoztak, mert alighogy kimentek a férfiak a mezőre, már sorra járta a házakat a papi gazdasszonya ós összesiigott-búgott ez egyedül maradt asszonyokkal. Tanácsára a gyomrukon keresztül kezdték férjüket megpúhítani. Kozmás levest, szalonnás kenyeret, odaégett ételt tettek elébük. Még a kutya is különbet evett. Morogtak a férfiak, szidták az asszonyokat, de azok csak ártatlanul úgy tettek, mintha csak véletlenül történt volna miniden. Éjszaka meg maguk mellé vették a legkisebbik gyereket, hogy hozzájuk ne férkőzhessen a férjük. Tetszett ez a harcmód az asszonyoknak. Röhögtek nagyokat ós ha összejöttek egy kis tereferére, fogadkoztak, hogy máskor is így fogják a férfiakat móresre tanítani. Annál kevésbbé tetszett a férfiaknak az ilyen fajta háborúskodás. Egy ideig tűrték, de aztán azt mondták, hogy ha még 69