Bányai Pál: Fakó földek

„Hogy még pofája vain eljönni!" „Amikor én fiatal voltam, az ilyesmi nem lett volna lehetséges! „Azért olyan nagy a szegénység, mert nem tiszteli az emberiség az Istent. Hogy is lehetne kegyelemmel azokhoz, akik elfordultak tőle imígyen!" Ezt Éliás anyó mondta. Különben is ő volt a leghangosabb. Sinkát már dühösítette folytonos megjegyzéseivel. „Hiába erőlködik öreganyám, azért mégsem kerül fel a mennyországba." — mondta neki, ravaszul hunyorítva kicsiny fekete szemével. A vénasszony, mintha nem is hallotta volna amit mondott. Sinka körülnézett, hogy jó sokan figyelneke arra amit mondani fog ós csak amikor már úgy gondolta, hogy igen, akkor mondta: „Mert Szentpéter :nem szereti a taknyosokat, mind a pokolba küldi, magának meg, akármilyen szentéletű is, mindig folyik az orra." Nagyokat nevettek, akik közel álltak. Éliás anyó eleinte csak hápogni tudott mérgében. Éppen bele akart kezdeni a feleletébe, amely körülményes és cikornyás lett volna, amikor megérkezett a pap. Hirtelen csend lett. Aztán mindenki betódult a templomba. Hatalmasan szónokolt a pap. Először sajnálkozott a megtévedt báránykákon. Szép szíves szavakkal ecsetelte az Isten meg a maga szomorúságát!. Aztán más; hangnembe csapott át. Szavai már nem simogattak, hízelegtek, hanem dörögtek és fenyegettek. Frigyüket meg 65 5