Bányai Pál: Fakó földek
„Fizetni mit kell érte?" „Ingyen adják." Az öreg Gringár huhogva, mint a bagoly, azt mondta: „Huncutság lesz abban is." Ferjencsik még hozzá tette: „Minden huncutság!" Rántott egyet nadrágszíján és kiköpött. Csak hosszas magyarázat után értették meg Sesztákot. Sinkának tetszett az egyházból való kilépés gondolata. Pipás Kulifájnak sehogysem tetszett. „Aztán milyen ember az, akinek vallása sincsen?!" Az öreg Gringár úgy gondolta: „Közel van az bizony az állathoz." Ferjencsik azt mondta: „Pedig jó volna kitolni a pappal." Rántott egyet nadrágszíján] és kiköpött. Sinka már védeni is tudta az álláspontját. „Az első keresztények sem fizettek párbért, mégis vértanú halált szenvedtek el hitükért... Attól, hogy nem fizetünk, még lehetünk jó katolikusok." Hnojár csak bólintott a fejével. A végén, hosszas huza-vona után abban állapodtak meg, hogy Seszták csak hozzon kilépési nyilatkozatokat a kerületi hivataltól, majd meglátják, hogy mit fognak tenni. Amikor már kimentek a kocsmából a félszemű Matala, akitől egész este egy kukkot sem lehetett hallani, azt mondta: „Fene nagy háborúság lesz ebből!" És amikor Seszták három nap múlva elhozta 63