Bányai Pál: Fakó földek

rék nagy kakasa, összeverekedett az otthoni kakasai. Úgy megtépázta, hogy csak úgy röpködött a tolla, egyik szemét is kivájta. Hát csak nagy méreg fogta el Kalin,ánét, hozzávágott egy fadarabot, de úgy, hogy menten felfordult tőle. Hármat rúgott még a lábával, oszt vége volt. Egy kicsit megijedt Kalináné, ezt nem is akarta, legfeljebb, hogy megsántuljon. Ide-oda kapkodott egy ideig, de oszt fogta a kakast és elásta. Figyelte aztán, amikor Hnojár Anna hívogatta kakasát. „Gyere Vö'rös, hool vagy, gyereeee már ino." 'Majd megkérdezte: „Nem látta a kakasunkat szomszédaszszony? Jaj, olyan ,az, mint valami csavargó, csak bosszúságom van vele." Mindenütt kereste, hívogatta, de a kakas csak nem akart előkerülni. Kalináné meg csak nem mondta meg, hogy mit tett vele. Bolond lett volna! Híres éles nyelve volt Hnojár Annának. De aztán mégis csak meglett a baj. A Hnojárék kutyája szaglászott, szaglászott, egyszerre csak átbújt a kerítésen, hiába fogott rá botot Kalináné: „Nem takarodsz te csúnyaság!" — rámorgott, hogy a fehér foga látszott és csak ásni kezdett a kertben, amíg ki nem ásta a kakast. Hnojár Anna nézte gyanakodva, hogy mit csinál, most aztán nekieresztette a nyelvét: „Jaj, hogy ki nem sűl a szeme, hogy nem áll a görcs abba a tolvaj kezébe! Hát az én kakasomra fájt a foga?! Hisz ilyen kakas nem volt több az egész faluban, ilyen híres szép kakas, hisz száz koronát is kaphattam volna érte a városban ! . . . " — Nagyokat lélegzett, oda49