Bányai Pál: Fakó földek

csőségéről volt szó. Mert meinnél ragyogóbb lett a hajléka, annál ragyogóbb kegyben ré­szesítette híveit. Maga előtt látta a régiségke­reskedőt, kissé fittyegő alsó ajkát. Maga előtt látta a gazdasszonyát, az apró szemölcsöt orra tövében. Megint a parasztokra nézett. A sze­mükben volt a lelkük, amint figyelték őt és várták, hogy kimondja, amit annyira kíván­tak. Miért jöttek el hozzá, miért akartak visz­szaélni az ő jóságával? Kipirult az arca vala­mi különös szégyentől és haragtól. Ráförmedt az emberekre: „Az ügyvéd úrhoz menjenek! Én már nem tehetek semmit!" Kimentek a parasztok. Kulifáj még visszafordult az ajtóban. „Hát akkor Isten megáldja ..." Gúnyt és lázadást érzett ki köszönéséből a pap. Ide-oda járt a szobában. Aztán benyitott a másik szobába. Beleütközött gazdasszonyá­ba. Teste tartásán látta, hogy hallgatózott. Kiabálni kezdett. „Mit leskelődik maga itten?! Miért tnem megy a dolgára?! Maga az oka mindennek, mindig csak a pénzen jár az esze. Menjen a szemem elől, nem akarom látni!" Eddig sosem tette, hogy rákiáltott volna. Miután jól leszidta, mintha megkönnyebbült volna. Egyébről sem beszéltek a faluban, mint a közelgő árverésről. Fogadkoztak az emberek, hogy bizony kiverik a végrehajtót. A falu izgatottan várta az árverés napját. Kalináné udvarába átrepült a Hnojár Gábo­48

Next

/
Oldalképek
Tartalom