Bányai Pál: Fakó földek

az életének. Amikor jött a háború és apja bevonult, el kellett mennie gyári leánynak. Bizony, sokat koplalt akkoriban. Azt még elbírta volna valahogy, de ott voltak kis testvérei és azok nagyon szenvedtek. A legidősebb gyerek volt, anyjával együtit az ő gondja lett a gyerekek ellátása. Folyvást azon törte a! fejét, hogy honnét lehetne kenyeret sízerezni. Igaz, volt a faluban elég, de hát dugdosta mindenki, mert félt a rekvirálástól. Aztán könnyű volt azoknak, akik muszka vagy szerb foglyokat kaptak segítségnek, de az ő anyja bizony nem kapott, magának kellett kínlódnia a földdel. Nehéz bakkancsokban járt és már nem is volt asszonyi formája. Néha ő segített neki, ha megjött a gyárból vagy vasárnapokon, amikor nem ment el a gyárba. Ügy szeretett volna egyszer jó kenyeret enni! Feltűnt neki, hogy Zubák Kata, aki mellette dolgozott a gyárban, mindig jó kenyeret evett. Meg is kérdezte tőle: „Honnét veszed azt a jó kenyeret? Adjál!" „Dehogy adok. De megszagolni engedem." Olyan jó szaga volt a kenyérnek, hogy elszédült tőle. Zubák Kata csak nézte egy ideig, aztán azt mondta: „Te is szerezhetsz magadnak, nem olyan nehéz az." És elmondta neki, hogy hol szerzi ő a kenyeret. Orosz foglyok dolgoztak a gyárban. A gyár melletti barakokban laktak. Katonák vigyáz169