Bányai Pál: Fakó földek

az istállóban és rossz kerekeiken csámpásan dülöngéltek a szekerek. Minden javításra szorúlt. De ehhez pénz kellett. Sokáig tartott, amíg víg menyecskéket csinált özvegy földjeiből. Birkózott a földdel. Nyolc hold kevés földdel. Fakó volt a szine, fekete a szíve. Hej, mostohaanya, szűkmarkú! De jó esztendők voltak a háború utáni esztendők. Mindennek keletje volt, ami a földből fakadt. Nem egészen három év alatt kifizette tartozását a bankban. De aztán leégett a háza és újból pénít kért a bankos uraktól. „Csak tessék, tesisék, foglaljon helyet gazduram ..." Szívesek voltak a bankos urak. Most rossz esztendők következtek. Mintha megbicsakolta volna magát a föld, alighogy azt adta vissza, amit belévetett az ember. Fizetgette, fizetgette a kamatokat, de adósságát nem igen tudta törleszteni. Lidérc az adósság. Perlekedő vénasszony. „Ki ád többet? Harmadszor . . ." Ezt hallotta álmában és ezt hallotta ébren. Beperelték a bankos urak, nem voltak már szívesek, el akarták vinni a házat a feje fölött. Mihez kezd majd akkor? Az országút sárga poroísi szalagja feléje szaladt, úgy érezte, mintha egy helyben állt volna szekerével. Az országút szaladt és ő állt. Az egész élet megállt. Az országutak, az erdők, a felhők szaladtak. A föld is szaladt. Vala161 li