Bányai Pál: Fakó földek

„Mondd te leány, nem fajtalankodsz te valakivel? Nagyon gyanús a színed ..." „Hagyjon békén! Nem kell nékem senki!" „Nono, nehogy rájöjjek valamire ..." Szomorú volt Kari nagyon. És Sosoly volt az — nyúlat jelent ez a szó cigánynyelven -— aki felvidította. Nagy vörös szeplők tarkították Sosoly arcát. A haja is lángolóan vörös volt. Valakitől hatalmas felfelé kunkorodó cipőket kapott ajándékba. (Talán magától a halhatatlan Chaplintől.) Túlságosan bő csukaszürke katonazubbony lötyögött a testén, ugyanilyen színű katonanadrág és lábaira barna lábszárvédőket csavart. Borzasztóan rongyos volt, ruháján egyik folt a másikat takarta. Fehér fogai voltak Sosolynak és örökösen röhögött. (Mindennap fekete szurokkal tisztogatta fogait. A szurkot a városban), az aszfaltjavító munkásoktól kapta.) Tizenhétéves volt és nagyszerűen be tudta rendezni az életét, úgy, hogy nem kellett dolgoznia. Házról-házra járt kéregetni a városban. Ha valaki mordul ránézett, csak el röhögte magát és nem lehetett rá komolyan haragudni, olyan frisseség, állati üdeség sugárzott belőle. A legnehezebb munka, amit valaha elvégzett az volt, hogy Batyaplakáttal járta be a várost. Reggel elment hazulról és csak este jött viszsza. De mindig jóllakottan. Büszkén mutogatta hasát, amely keményen dagadt, mint holmi cipó. Aztán nagy tarisznyájából kirakta a maradékot és odadta az anyjának, hogy széjjelossza sok testvére között. ] 56