Bányai Pál: Fakó földek

Eddig különválasztotta: a kárlevéseket a babonák terjesztésétől. De most felvillant agyában, hogy hátha együvé tartozik a két esemény. Tömeget látott menetelni, fekete mocskos áradást és mindenki azt ordította: Vesszenek a cigányok! Valami készült. Csak úgy indulhatott el a tömeg, fekete mocskos áradás, hogy beoltották ,a lelkébe a gyűlöletet, elbódították, megfosztották ítélőképességétől, hogy ordítsa: Vesszen Szerbia! — hogy katonaruhát öltsön ellenkezés nélkül és baromi vaksággal vesztébe rohanjon hamis istenek, hamis királyok és hamis hazák nevében. Hurrráááááá . . . De mit tehetett ő egyedül? Nagyon gyengének érezte magát. Pillanatokra látta magát, amint elől ment és mögötte nagyon, nagyon sokan haladtak és előre néztek és lesték minden mozdulatát és várták, hogy mondja . . . De init mondjon? Ezekben ,a' napokban Sebót kivéve, jóformán alig beszélt valakivel. Felkereste az öreget kunyhójában, amely ott feküdt az erdő szélén és előtte és a figyelő' Hamu előtt kiöntötte a szivét. „Amikor idejöttem, megfogadtam, hogy csak a magern dolgával fogok törődni. De mindig történt valami és

! egyszerre csak azon vettem észre magamat, hogy ami történt, erősebb volt a fogadalmamnál. . . Miért van ez így, öreg- 9« apamr Sebó önfeledten simogatta Hamu fejét. Hamu a jó érzéstől pislogott. 144