Bányai Pál: Fakó földek

lejtsék és még a közelében se mutatkozzanak a falunak. A fejében sötét bosszútervek kavarogtak, mint a sötét vészes felbők az égen, csak semmi biztosat nem tudott még. Bosszúból volt a szíve, csak bosszújának nem volt még alakja. Azután észrevette, mily végzetes szenvedéllyel vonzódik Licskó Marához és arra gondolt, hogy ezt a szenvedélyt ki tudná használni a maga javára. De hogyan? Sokat gondolkozott ezen. És már tudta, hogyan fogja magát megbosszulni. Hirtelen jött a terve, mert a gonoszságnak villámból van a lába. Állt és nézte a legényt és újból átgondolt mindent. „Licskó, el akarsz menni Marához?" Licskó ijedten felült, önkéntelenül olyan mozdulatot tett, mintha menekülni akarna, de aztán eszébe jutott, hogy úgyis hiába futna el, Bednárik András elkapná, így háti ülve maradt és fejét behúzta a vállai közé és behunyta a szemét. Hallgatott. Mit is felelt volna? Hisz csak ravaszságból kérdezte őt, biztos észrevette, hogy vaj hiányzik és ezért meg akarta verni. Aztán kinyitotta a szemét csodálkozva, mert a bíró nem ütötte meg. „Felelj már, te gyüge!" „Ühüm." — felelte Licskó. De még mindig bizalmatlan volt és csak egy keveset húzta ki fejét a vállai közül. „Vihetsz neki vajat ... Én magam adok . . . Elmehetsz hozzá minden nap . . ." Hosszú magyarázatba kezdett most Bednárik András és lassan-lassan megértette Licskó, 131 10*