Bányai Pál: Fakó földek

A libapásztor-gyerekek, hogy rövidítsék a napot, mindenféle játékokat találtak ki. Egy helyütt agyagos volt a kissé meredek part. Valahonnét ócska rocskát kerítettek, felöntötték a partot és meztelenül csúszkáltak lefelé rajta. Fiuk, leányok vegyesen. Nagyokat kacagtak a gyerekek. Az egyik gyerek fene nagy láncon kutyát húzott maga után. Odakötötte a kutyát egy kőhöz, mialatt ő csuszkáit. De nem maradt nyugton, alig hogy kis gazdája elhagyta, már azon mesterkedett, hogy kiszabaduljon. És amikor ez sikerült, csaholva odafutott gazdájához és most vele együtt csúszkált 1c a sikamlós agyagon. Más gyerekek meg horgásztak a patakban, örömujjongásba törtek ki, ha apró halat fogtak, eltették egy vizzel teli pléhskatulyába, hogy hazavigyék a macskának. így játszadoztak egész nap. Néha vízbe kergették a sütkérező libákat, néha belegázoltak a vízbe és úsiztak, karjukkal kapálódzya, mint a kutyák. Sütött a nap és sütött a gyerekek tiszta kedve. Néha átszóltak Licskóhoz: „Gyere már játszani!" Jó barátja volt Licskó a gyerekeknek. Szót fogadott, közéjük elegyedett a fürdésnél, utána meg sípot faragott nekik vagy horgot készített. A gyerekek nem bántották. Csak, ha már nagyon unatkoztak, csúfoskodtak vele. „Licskó, hátul van a tehén szarva!" „Rosszak vagytok! Rosszak!" 129 o