Bányai Pál: Fakó földek

a levegőbe és megint elkapta és közben úgy nézte, mintha valami nagyon fontos dologra pillantana. „Azelőtt a lengyel határ mentén szolgáltam egy falubani . . Amikor felnyilt a szája aranyfogai megcsillantak. Seszták elnézett mogorván. Mit akarhat tőlem? Az őrmester mosolygott. „Nehéz szolgálatom volt. Majdnem mindenki csempész volt abban a faluban . . . Fegyverük is volt, egyik társamat agyonlőtték . . . Egy éjjel lesben álltam, mert hallottam, hogy készülnek valamire . . . Vagy száz méterre lehetett tőlem a határ . . ," Legyintett a kezével. „De ez nem fontos. Szóval csempészt fogtam . . . Hajtottam magam előtt . . . Egy ideig mentünk, egyszerre csak megfordult a csempész és azt mondta: Hallod-e te csendőr, azért te nagy piszok vagy! — Ugyan miért? — kérdeztem. — Csak úgy. — Beszélj! Mert fejbe verlek a puskámmal. — Hát csak azért, mert ha nem volnál piszok, akkor félretennéd a puskád és úgy állnál ki velem, birokra. —• Gondolkoztam. Nagy darab ember volt, de azért nem féltem tőle. Félretettem a puskám és birokra kaptunk . . . Én lettem az erősebbik." Kipirúlt az arca. Mutatóujjával erősen megbökte Seszták mellét. „És mit gondol, aztán mit tetteim?" Seszták hallgatott. „. . . Elvertem és . . . útnak eresztettem." 121